Mindig akad valami rendhagyó kezdeményezés, amely a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesülethez köthető. A közös edzések mellett az Éjszakai futás is ebbe a kategóriába tartozik, a legutóbbi hétvégén viszont 36 órás kocogásra csábították a vasi sportbarátokat. A Csónakázó tó partján ezidő alatt mindig akadt valaki, aki rendületlenül rótta a köröket.

A rendezvényt szimpátia futásként hirdette az egyesület és az időpont sem volt véletlen. Az egyik legismertebb futóversenyként híresült el az 1983 óta minden évben megrendezett Spartathlon, amelyen népes, 26 fős magyar delegáció vett részt. A csapatot három vasi futó is erősítette Horváth Péter, Bazsó Tibor illetve Szilágyi Gyula személyében, akik komoly felkészülés után álltak startvonal mögé.

Nem volt könnyű a görögországi erőpróbán induló sportolóknak, hiszen komoly szintidőket kellett szakaszonként teljesíteni. Aki nem ért be a megadott időpontra, kiesett a versengésből. Ráadásul 36 óra állt rendelkezésére a népes mezőnynek, hogy Leonidasz király lábát megérintsék – ez jelenti a célt a résztvevőknek, akikre komoly hegymenet is várt a 246 kilométer során.

Végül Bazsó Tibornak sikerült teljesíteni a távot a szombat este 6 órás szintidő előtt. Ugyanebben az időszakban rótták a köröket a Csónakázó tó partján a vasi sportbarátok, akik péntek reggel hat órakor szakadó esőben kezdték a közös futást és másnap estig mindig akadt valaki, aki jelképesen tartott a lelket a Spartathlon résztvevőiben.

Még az éjszakai órában is szép számmal érkeztek futók, akadt köztük olyan, aki többször tért vissza hosszabb-rövidebb időre. Végül közel százan csatlakoztak a felhíváshoz és tettek önmaguk egészségéért is. A szombathelyi kezdeményezésen is akadt megsüvegelendő teljesítmény, hiszen a másfél nap leforgása alatt összesen 1409 kilométert tettek meg együttesen a kocogók.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!