Egy sima, egy fordított – ilyen mutatóval rukkolt ki az Egis Körmend az új szezon kezdetén. Antonis Constantinides együttese egy jól sikerült nyári felkészülés után felemás eredményekkel rukkolt ki az elmúlt hetek során. A nemzetközi porondon nem termett eddig babér a vasi csapatnak, a hazai pontvadászatban pedig mindkét arcát megmutatta a piros-fekete gárda.

A nyitófordulóban az Oroszlány otthonában veszített emlékezetes körülmények között a Körmend. Ennek utóélete a mai napig tart, hiszen a vasi klub vezetőedzőjének nyilatkozata miatt vizsgálatot kezdeményezett a kosárlabda szövetség. Ezt követően hosszabbításos találkozón sikerült begyűjteni a győzelemért járó bajnoki pontokat Ferencz Csabáéknak, igaz úgy tűnt, hogy a rendes játékidőben sikerül megnyerni az összecsapást.

A nemzetközi porondon viszont nem sikerült eddig nagyot alakítani a vasi csapatnak, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Léva ellen kényszerült fejet hajtani, míg a FIBA Europe Cup első körében Finnországban veszített meglehetősen sima találkozón. A szurkolókon bizonyára nem múlik semmi a folytatásban sem és ennek első lépcsőfokát hazai környezetben tehetik meg a körmendi kosarasok.

Vasárnap este a kiváló formában lévő Kecskemét látogat a Rába-parti együttes otthonába. A Duna-Aszfalt DTKH KTE alakulata valamennyi találkozóját megnyerte a 2022/2023-as kiírás során. Ezek közül a DEAC és a Nyíregyháza elleni siker meglehetősen simának mondható, csak Szegeden kellett jobban megizzadnia az alföldi lila-fehéreknek, akik veretlenül érkeznek a Vas megyei riválisához.

Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
2022. október 16. – 18:00
Körmend, Városi sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!