A nyári pihenőt követően augusztusban állt munkába a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosarasai. A keretben nagy változás nem történt, így a magot sikerült egyben tartani, amely idén is esélyes a rájátszásba jutásra. Ráadásul Szabó László csapata fiatal tehetséges játékosokkal kiegészülve vághatott neki a szezonnak. Az egyetemi bajnoki idényt a Közgáz ellen kezdte a vasi gárda.

A Lónyay Református Gimnázium csarnokában megrendezett találkozót a hazaiak kezdték jobban. A vendégek nem találták a játék ritmusát, védekezésben és támadásban is fásultak voltak. Talán a hosszú út miatt ébredt később a SzoESE, de tény, a második negyed kezdetétől sokkal precízebb csapatjátékkal rukkoltak ki Püspöki Lottiék. Ráadásul a védekezés hatékonysága is feljavult vendég részről.

Nem véletlen, hogy a félidőben a Közgáz csapata még a 20 dobott pontot sem lépte át. Ezzel szemben a szombathelyi lányok tetszetős akciókkal bontották meg a hazai védelmet. A bevállt taktikán nem változtattak a vendégek a térfélcserét követően sem. Biztos dobásokat vállalt a SzoESE és nem vállalt felesleges kockázatot. Az utolsó negyednek már közel húsz pontos fórral futott neki a vasi csapat.

A záró etapra már a cserejátékosok is beszálltak és magabiztosan őrizte a szombathelyi alakulat a megszerzett előnyét. A találkozó legjobbja Plózer Petra volt, aki 22 dobott pontja mellett 21 lepattanót szedett volt egy szerzett labdája és két gólpasszt is jegyzett a center. A SzoESE így egy fontos győzelmet szerzett idegenben és legközelebb már a hazai szurkolók előtt is bemutatkoznak az új szezon során.

Közgáz SC és DSK – SzoESE 52-69 (12-9, 5-23, 16-19, 19-18)

SzoESE: Mezősi A. 9, Püspöki L. 11, Preisinger B. 4, Balogh V. 11/3, Plózer P. 22.
Csere: Kardos K. 10, Hegyi S. 2, Horváth K. -, Kalamár P. -.
Vezetőedző: Szabó László

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!