A hét végén folytatódott az NB II-es bajnokság a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület kosárlabda csapatának számára. Kéri Péter tanítványai szenzációs játékkal rukkoltak ki az egyetemi bajnokságban, a másodosztály nyugati csoportjában viszont hasonlóan nehéz pillanatokra számíthattak a Dombóvár ellenében. Több tapasztalt kosaras is található a házigazdánál, így joggal tartott a vasi alakulat.

Az már a feldobás után egyértelművé vált, hogy egyik fél sem mehetett biztosra. Vicze kosara nyitotta a pontok sorát és ekkor úgy tűnt, hogy jó stratégiával érkezett az összecsapásra a SzoESE. Jó ritmusban vállalt dobásokat a vasi gárda és 14-7-ig jó irányította a találkozót. Ezután viszont a dombóvári alakulat percei következtek. Közelről és távolról is betaláltak, így a negyed végén már a hazaiak álltak jobban.

A folytatásban viszont a szombathelyiek rendezték a sorokat és a védekezésük feljavulásával a kezdeményezést is átvették. A szünet előtt pedig Kiss Mihály pontjaival fordított a SzoESE, a félidőben két egységgel álltak jobban. A térfélcserét követően felváltva születtek a kosarak, nehéz volt megállapítani, hogy melyik együttes bírja erővel és nyerheti meg a találkozót.

Az utolsó felvonásra viszont gyorsan kiderült, hogy kinek jöhet be a számítása. 53-55-nél vezetett utoljára a vendég gárda, ráadásul a hátralévő időben már csak a dombóvári kosarasok találtak a gyűrűbe. A SzoESE igyekezett faultokkal megakadályozni a gyors leindításokat, azonban a büntetőkből eredményesek voltak a hazaiak, akik ezzel nyerték meg a nagyon fontos találkozót.

Dombóvári Kosársuli SE – SzoESE-SZOVA 60-55 (18-16, 15-19, 14-15, 13-5)

SzoESE: Kiss M. 8, Gundinger S. 2, Vicze K. 8, Mészáros M. 14/9, Perák D. 10.
Csere: Gyánó K. 6, Gosztom B. 3/3, Németh B. 2, Frisnyák D. 2.
Vezetőedző: Mészáros Máté
Másodedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!