Egy őrületes és fordulatokban gazdag magyar bajnokival hangolt az Egis Körmend a FIBA Europe Cup 3. fordulójára. Mint ismert huszáros hajrával fordított és nyert az Alba Fehérvár ellen a vasi gárda, így joggal reménykedtek a szurkolók, hogy Lengyelországban is szebbik arcát mutatja majd a piros-feketék alakulata. Ezúttal viszont csak felvillanásai voltak az ezüstérmes magyaroknak.

A feldobás után azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a második sikerére készülő Wloclawek. Ekkor még Moore pontjaira építette játékát a Körmend és nemcsak a lépést tudta tartani riválisával, de a vezetést is átvették egy rövid időre. Ezután viszont szigorított védekezésén a házigazda és néhány kosárral máris tíz pontos volt a lengyelek előnye.

A folytatás is hasonló keretek között zajlott: nehezen tudott tiszta dobóhelyzetet kialakítani a Körmend, ezzel szemben a hazaiak könnyedén találtak a gyűrűbe. Hiába kért időt és cserélte játékosait folyamatosan Antonis Constantinides, nem kapott új erőre a vasi gárda. A nagyszünet előtt már 20 pont volt a felek közti különbség, ezt még kozmetikázták a vendégek.

A pihenő annyiban tett jót a Körmendnek, hogy állandósítani tudták a különbséget. Rengeteg eladott labda jellemezte játékukat, ráadásul a lengyeleknek nem kellett nagyon megizzadni az újabb pontok megszerzéséért. Az utolsó felvonásra már a körmendi fiatalok is bizonyítási lehetőséghez jutottak. A lengyelek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, míg a vasi csapat továbbra is nyeretlen.

Anwil Wloclawek – Egis Körmend 88-58 (27-17, 23-15, 16-14, 22-12)

Körmend: Chambers 9/3, Mitchell 8, Takács -, Moore 8, Cakarun 11.
Csere: Parrish 7/6, Balogh 5/3, Kiss 4, Omenaka 4, Doktor 2, Durázi -.
Vezetőedző: Antonis Constantinides

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!