A klub honlapjának tudósításából és a jelenlévő szurkolók vastapsából is kiderült, hogy az SZKKA saját nevelésű játékosa, Pődör Blanka súlyos sérülése és több hónap kihagyás után a szombati PEAC elleni hazai bajnoki mérkőzésen tért vissza a pályára. Remekül sikerült Dudi fellépése, rögtön az első percekben a pécsiek hálóját is megrezgette. Egyébként is jól indult az SZKKA csapata számára a találkozó, masszív védekezéssel és szép támadásokkal 4-1-re lépett el, rögtön időt is kértek a vendégek. A folytatásban némileg visszaesett a meccs tempója, leginkább a küzdelem dominált. A szombathelyiek védekezésére továbbra sem lehetett panasz, ráadásul a védelem mögött Christe Dalma is kiváló formát mutatott, az első félidőben összesen 8 védést mutatott be, így a szünetben 11-6-ra vezetett az SZKKA.

A második félidő gyors gólváltással indult, bár a szünet után nehezen találta meg újra a ritmust a vendéglátó. A sérült hiányzók és a visszatérő játékosok miatt persze új taktikai elemeket, figurákat is gyakorolt Pődör Zoltán irányításával a csapat, próbált kísérletezni és csiszolni a játékon, a holtpontokon pedig a csapatkapitány, a 10 gólig meg sem álló Pődör Rebeka találatai lendítették át a gárdát. A pécsiek nem adták könnyen magukat és a két pontot, de összességében egy percig sem forgott veszélyben a hazai győzelem. A megérdemelt, ötgólos siker után ismét a feljutást érő második helyen áll az SZKKA, ám nincs sok idő a pihenésre, hiszen szerdán este már a Kispest elleni idegenbeli rangadó következik.

Szombathelyi KKA – PEAC 24-19 (11-6)

NB I/B, 9. forduló, Aréna Savaria, 350 néző

SZKKA: Christe – Kiskartali 1, Pődör R. 10, Szendrei 2, Pődör B. 4, Tanaskovics 1, Varga N. 2 Csere: Szmolek, Győri 2, Ihász, Horváth A. 2, Balogh P., Papp K., Fritz (K). Vezetőedző: Pődör Zoltán

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!