A Várpalota és a Rácalmás ellen bár a győzelemnek örülhettek a Haladás VSE fiú kézilabdázói, ugyanakkor a mutatott játékkal nem biztos, hogy elégedettek voltak. Sok idejük viszont nem volt a hibák kijavítására, hiszen néhány nap leforgása alatt újabb, ezúttal sokkal nehezebb ellenfél érkezett a vasi megyeszékhelyre. A Veszpérmi KKFT feltett szándéka volt, hogy legyőzze szombathelyi riválisát.

Már csak azért is, mert Mátés István csapata – egyedüliként az U16-os másodosztályú bajnokságban – veretlenül várta a 12. forduló rangadóját. Nagyon nehezen lendültek játékba a csapatok, érezhetően nagy volt a főszereplőkben a feszültség. Ennek köszönhetően több technikai hiba tarkította az első félidőt, amely nagyon gólszegényre is sikeredett.

A csapatok kőkemény védekezését ritkán tudták feltörni a támadók, ugyanakkor ebből az adok-kapok versengésből a vendégek jöttek ki jobban. A szünet előtt még lehetősége volt a szombathelyieknek egalizálni, de erre már csak a második félidőben került sor. Ekkor viszont már a Haladás akarata érvényesült és feljavult kapusteljesítménnyel előbb egyenlített, majd fordított is a házigazda.

A hajrában mindkét vezetőedző időkéréssel próbálta kifogni az ellenfél vitorlájából a szelet, de a hazai közönség támogatását élvező vasi alakulat az utolsó percekben kiharcolta a győzelmet. Ezzel a sikerrel pedig továbbra is őrzi veretlenségét a bajnokságban és már az első helyről várhatják a folytatást Mátés István tanítványai.

Haladás VSE – Veszprémi KKFT 20-19 (7-9)

Haladás: Szummer Á., Dömötör B. (kapusok) – Kuglics K., Bácskai B., Novák B., Ködös B., Csizmazia A., Rákóczi A., Farkas L., Mátés B., Molnár F., Németh M., Czövek D., Ladányi D.
Vezetőedző: Mátés István

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!