A hétvégén folytatódott a női jégkorong-bajnokság. Az U25/B kiírásában érdekelt Szombathelyi Pinkvinek is jégre szálltak és ezúttal hazai környezetben fogadták a Tatabányai Polipok csapatát. A vártnak megfelelően izgalmakban és fordulatokban is gazdag volt a találkozó. Ráadásul nagyon motivált volt mindkét gárda, hogy megszerezzék a győzelemet.

A vendégek egy rossz szériát szerettek volna lezárni, megkezdve a sikerrel a felzárkózást. A szombathelyi lányok viszont szerették volna megőrizni a hazai oroszlánbarlang hírét, így csak a győzelem volt számukra az elfogadható eredmény. Ennek dacára nem indult jól a hazai szurkolók bánatára a derbi. Bár mezőnyben egyenrangú felek küzdöttek a pakkokért, a kapu előtt a vendégek voltak a határozottabbak.

Ennek következtében Gutpintér révén két góllal lépett meg a Tatabánya és úgy tűnt, hogy nem lesz változás a forgatókönyven. Az első harmadban ugyanis nem volt kellő átütőerő a vasi támadósorban. Aztán ami eleinte nem ment, a folytatásra varázsütésre megváltozott. A második etap során kiváló védekezéshez, eredményes támadások sora jutott – így gyorsan egyenlítettek a Pinkvinek.

Ráadásul egy szép megoldás végén már a fordításnak örülhettek a szurkolók a 35. percben. Az utolsó harmadban aztán mindkét gárda feladta a biztos védekezés elvét és őrült rohanásba kezdtek a játékosok. Alig három perc leforgása alatt esett annyi gól, amenyi az első két harmad során. Persze ebben néhány védelmi megingásnak is komoly szerep jutott.

Bár a tatabányai rivális igyekezett pontot, pontokat menteni a vasi megyeszékhelyről, ezúttal erre nem volt sok esélye. A Szombathelyi Pinkvinek egy meglehetősen visszafogott kezdés után – szép és eredményes játékkal – megérdemelt győzelmet aratott. A folytatásban a Lizarsd vendégeként bizonyíthatnak a vasi lányok, akik vasárnap az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban bizonyíthatnak.

Szombathelyi Pinkvinek – Tatabányai Polipok 5-4 (0-2, 3-0, 2-2)

Pinkvinek: Ritecz P. – Kariusz-Horváth P., Márffy Zs., Péntek N., Fullár E., Török L.
Csere: Bacsák V., Takács D., Papp H., Horváth A., Lakics K., Kőhalmi J., Jagodics A., Németh Z., Tarcsi F., Tausz H., Fullár-Komatits G., Jáger-Magyar E., Horváth J., Mazzag S.
Vezetőedző: Tarcsi Dániel
Másodedző: Geosits Levente

Gólszerző: Török L. (22′), Horváth A. (25′, 51′), Mazzag S. (35′, 50′) illetve Gutpintér A. (7′, 16′, 51′), Horváth L. (54′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!