Az SZKKA csapatánál mindössze egyetlen ponttal kevesebb gyűjtő Kispest otthonában folytatta bajnoki szereplését Pődör Zoltán együttese. Az NB I/B-ben, Budapesten megrendezett összecsapáson az első perctől érződött, hogy igazi rangadót játszik a két csapat, pattanásig feszültek az idegek Soroksári Sportcsarnokban – áll a szombathelyikezilabda.hu-n megjelent tudósításban.

A találkozó elején felváltva estek a gólok, kétszer a kapufát is eltalálta az SZKKA, az 5. percben 4-4 volt az állás. Rettentően szorosan alakult az összecsapás, minden labdáért, minden gólért óriási küzdelem zajlott a pályán. Nagy harci kedvvel játszottak a lányok, egymás után két szépen kidolgozott akciót is góllal fejeztek be a szombathelyiek, 15-13-as vezetésnél időt kértek a hazaiak a 25. percben. Volt esély a háromgólos előnyre is, de az utolsó percekből a Kispest jött ki jobban, így a szünetben döntetlent, 15-15-öt mutatott az eredményjelző.

Szünet után, zsinórban lőtt három szombathelyi góllal indult a második játékrész, a túloldalon 10 perc alatt pedig mindössze kettő jött össze, 17-20-nál rögtön időt kért a hazai együttes. A folytatásban Christe védései is kellettek, hogy tartsa a különbséget az SZKKA, az utolsó negyedórába lépve még mindig három volt a két csapat között, 18-21. Az utolsó tíz percbe lépve nagy rohamot próbált indítani a Kispest, de a lányok szíve a helyén volt és le tudták verni a rohamokat, hat perccel a vége előtt már hattal ment az SZKKA, aztán 20-24-nél, érkezett az újabb hazai időkérés. A Kispest mindent megpróbált a hajrában, de hatalmasat küzdve sikerült megőrizni az előnyt és megérdemelten nyert három góllal, 26-29-re az NB I-be visszavágyó szombathelyi csapat.

Kispest NKK – Szombathelyi KKA 26-29 (15-15)

NB I/B., 10. forduló, Soroksári Sportcsarnok

SZKKA: Christe 1 – Kiskartali 2, Pődör B. 3, Szmolek 1, Pődör R. 7, Kulcsár 4, Varga N. 1 Csere: Tanaskovics 2, Győri 2, Szendrei 2, Horváth A. 4, Balogh P., Biró, Papp K., Balog (K)

Az NB I/B állása 10 forduló után: 1. Eszterházy SC 18, 2. SZKKA 15, 3. Kozármisleny 15, 4. Komárom 15, 5. Vasas 13 (9), 6. Kispest 12 pont…

Az SZKKA a 11. fordulóban, december 3-án a DVSC u19-es csapatával mérkőzik majd, meg, aztán december 10-én jön a nagy rangadó Egerben, a listavezető ellen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!