Válogatott szünet után folytatódott a FIBA Europe Cup az ötödik fordulóval, amelynek magyar vonatkozásban a legfontosabb kérdése az volt, hogy sikerül-e megszereznie első győzelmét a csoportmérkőzések során az Egis Körmend együttesének. Sokáig úgy tűnt, hogy kiváló alkalma lesz Antonis Constantinides tanítványainak.

Ennek megfelelően nagy elánnal kezdett a vendég alakulat, próbálta egyből magához ragadni a kezdeményezést. Két két oldalon nagyot ha csatáztak a játékosokra pontok megszervezéséért és inkább a védekezés dominált. Moore eredményességének köszönhetően nemcsak a lépést tudták tartani a magyarok a luzitánokkal, hanem minimális különbségű előnyre is szert tudtak tenni.

Óriási csata zajlott a pályán a második negyedben is fej-fej mellett haladtak a csapatok. A pihenő úgy tűnt a hazai alakulatot zavarta meg jobban, mert a folytatásban Chambers is magára talált pontgyártás téren. Bár a körmendi együttes védekezését tekintve nem játszott tökéletesen, de ezt ellensúlyozni tudta a támadó oldalon. Harmadik negyed végén már 10 pont volt a különbség.

Az utolsó felvonás előtt így karnyújtásnyira volt első győztes csoportmérkőzésétől a vasi gárda. Itt viszont a Sporting játékosai gondolták úgy, hogy nem mondanak le az esetleges továbbjutást érő helyek megszerzésének versenyfutásról. Hatalmasat változott a játék képe és a portugálok kemény védekezés mellé rendkívül pontos dobásokkal fordították és nyerték meg a véghajrában a találkozót.

Sporting CP – Egis Körmend 89-84 (15-17, 21-21, 22-30, 31-16)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!