A Budaörs 3-2-re legyőzte a vendég olasz A.S.D. Tennistavolo Norbellót a női asztalitenisz Európa-kupa egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A magyar csapat múlt pénteken 3-1-re nyert Szardínián, így kedvező helyzetből várhatta a csütörtöki visszavágót. A budaörsi találkozó első mérkőzésén Dari Helga kikapott Veronica Mosconitól, majd Póta Georgina – csakúgy, mint a múlt heti első meccsen – ötszettes csatában verte az orosz Jana Noszkovát. Fazekas Mária négy játszmában bizonyult jobbnak a román Alina Georgiana Zahariánál, s ez egyben azt is jelentette, hogy a házigazdák akkor is továbbjutnak, ha esetleg kikapnak. Ez azonban nem következett be, mert ugyan Noszkova egyenlített Dari ellen, Póta a második találkozóját is behúzta, így kettős győzelemmel sikerült továbblépni. A magyar bajnoki címvédő Budaörs a negyeddöntőben a Bajnokok Ligája C csoportjának harmadik helyezettjével találkozik – ebben a trióban a lengyel Tarnobrzeg, a spanyol Linares és a francia Clairefontaine szerepel. A negyeddöntős, oda-visszavágós párharcot december 13. és 18. között rendezik.

Eredmény:
a nyolc közé jutásért, visszavágó:
SH-ITB Budaörsi SC – A.S.D. Tennistavolo Norbello (olasz) 3-2
————————————————————-
Dari Helga-Veronica Mosconi 1-3 (7, -12, -4, -6)
Póta Georgina-Jana Noszkova 3-2 (6, 6, -8, -9, 6-4)
Fazekas Mária-Alina Georgiana Zaharia 3-1 (4, 10, -7, 8)
Dari-Noszkova 0-3 (-7, -10, -5)
Póta-Mosconi 3-0 (5, 8, 3)
Továbbjutott: a Budaörs, kettős győzelemmel

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!