Remekül kezdte a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságot Szabó László tanítványai. Az első két fordulót követően listavezető is volt a SzoESE, amely idén is szeretne az ország nyolc legjobb csapatát felsorakoztató rájátszásába kerülni. Ezúttal viszont a MEFOB kiírás talán legerősebb keretével rendelkező TFSE látogatott az ELTE-SEK sportcsarnokába.

Hiányzója is akadta a vasi gárdának, amely Preisinger játékát volt kénytelen nélkülözni. A magassági fölényét próbálta azonnal kihasználni a fővárosi gárda, amelyet megleptek a hazaiak. Szabó László lányai valamennyi találkozón a biztos védekezésre építette játékát – ezúttal viszont spontán dobópárbajt rendeztek a főszereplők. A TFSE így csak minimális előnyre tudott szert tenni.

Hiába próbálta szigorítani védekezését a szombathelyi alakulat a folytatásra, ezt csak helyenként tudta megvalósítani. A fővárosi gárda Szeitl vezetésével rendkívül pontosan támadtak. Amikor szükség volt, akkor kintről érkeztek a triplák, máskor a támadólepattanót megszerezve közelről is eredményesek voltak. A nagyszünetig tovább növelte a különbséget a vendég alakulat.

A harmadik felvonás kezdetén újabb rohamba kezdett a SzoESE, de ez is csak átmeneti megoldás volt hazai részről. Az utolsó negyedre eldőlt a találkozó sorsa, főként úgy, hogy erre az etapra már a fáradtság is rányomta bélyegét a szombathelyi együttes játékára. A SzoESE a két még veretlen csapat – TFSE és Győr – mögött a harmadik helyen áll a nyugati csoport tabelláján.

SzoESE – TFSE 65-94 (22-26, 19-26, 16-19, 8-23)

SzoESE: Mezősi A. 11/3, Kardos K. 5, Püspöki L. 8/6, Balogh V. 16, Plózer P. 21.
Csere: Horváth K. 2, Hegyi S. 2, Lacó F. -. Kalamár P. -, Farkas Zs. -.
Vezetőedző: Szabó László

A TFSE legeredményesebb játékosa: Szeitl 18/6

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!