Utolsó bajnoki mérkőzését játszotta az idei esztendőben a Szombathelyi Haladás másodosztályú labdarúgó együttes. Michal Hipp csapata szerette volna megörvendeztetni a télies hidegben kilátogató szurkolókat egy győzelemmel. A Kozármisleny sereghajtóként érkezett a vasi megyeszékhelyre, úgy tűnt minden adott az eredményes mérkőzéshez.

Ennek megfelelően azonnal ellenfelének esett a Szombathelyi Haladás és már a második percben megszerezte a vezetést is. Rácz Barna keverte meg a vendég védelmet, buktatták a vasi középpályást, a megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette. Ezután viszont érthetetlen módon visszazárt a Hali és átadta a területet, no meg a kezdeményezést a Kozármislenynek.

Az első valamire való helyzetét pedig értékesítette is a vendég gárda, egy szöglet után emelt Horváth Verpecz kapujába. Ezt követően ismét a Haladás volt a kezdeményezőbb és egymás után dolgozta és hagyta ki ziccereit. A 18. perctől kezdve viszont már pontosabbak voltak és a nagyszünetig még kétszer mattolni tudták az ellenfél kapusát. Szépséghiba, hogy Verpecznek is maga mögé kellett egyszer nyúlni.

A második félidőben is megvillant a szombathelyi támadósor, s úgy tűnt, hogy nincs megállás. Ugyanakkor az iramból jócskán visszavett a házigazda és a vendégek is többször jutottak el a Verpecz kapujáig. Bár sokáig lehetősége volt növelni a különbséget a Haladás csatárainak, a legnagyobb helyzetek kihasználatlanok maradtak. Bartháék ellenben kozmetikázni tudtak az eredményen.

A lefújás előtt még Derekas növelhette volna a különbséget, de maradt a 6-4-es állás. Ezzel pedig eldőlt, hogy a Kozarmisleny 2022-ben nem tud elmozdulni a kiesőzónából. A szombathelyiek pedig továbbra is nyolcadik helyen állnak, ezzel a győzelemmel pedig “nullára” hozták a rúgott és kapott gólok arányát. Egy hét múlva a DVTK ellen bizonyíthatnak Rácz Barnabásék.

Szombathelyi Haladás – HR-Rent Kozármisleny 6-4 (5-2)

Haladás: Verpecz I. – Lucas Simut, Csató M., Németh M., Bosnjak P. (Nyíri V.) – Derekas Z., Rácz B., Csernik K. (Tarján P.), Doktorics Á. (Horváth R.) – Molnár R., Tóth M.
Vezetőedző: Michal Hipp

Gólszerző: Rácz B. (büntető – 2′), Molnár R. (18′, 42′), Doktorics Á. (25′), Derekas Z. (36′, 54′) illetve Horváth D. (17′), Nagy E. (34′), Bartha L. (70′), Szabó D. (89′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!