Kedden az utolsó játéknapot bonyolították két csoportban is, így az azonos kvartettben érintett együttesek egyidőben léptek pályára a katari labdarúgó-világbajnokságon. Kezdésként az A-csoport küzdelmeit bonyolították le, ahol a várakozásoknak megfelelően nagy csatát vívott egymással Ecuador és Szenegál nemzeti alakulata. Utóbbi kétszer is vezetést szerzett, ami elegendőnek bizonyult és így a győzelem mellett továbbjutást is ünnepelhetett az afrikai csapat. Bár Ecuador jól kezdte a tornát, majd a hollandok elleni döntetlennel fél lábbal a következő körben érezhette magát, ez a vereség a búcsút jelentette. Este már a B-jelű kvartetten volt sor, hogy eldöntsék a továbbjutás kérdését. Nagy csatát hozott Irán és Egyesült Államok találkozója, hiszen egyetlen hely valamint egyetlen pont választotta el a csapatokat. Az ázsiai alakulat volt lépéselőnyben, így a Team USA-nek mindenképpen győzni kellett a második hely megszerzéséért. Anglia sem érezhette magát biztonságban, hiszen a gólzáporos nyitóforduló után meglehetősen lagymatag játékkal rukkolt ki a második körben. Helyzeteket ritkán dolgoztak ki a csapatok, érezhető volt, hogy nem mertek a főszereplők felesleges kockázatot vállalni. Az amerikai válogatott az első félidőben Pulisic megmozdulását követően megszerezték a vezetést. A második félidőben robbantott Anglia és két perc alatt döntésre is vitte a csoportelsőség kérdését. Southgate együttesének vezére ezúttal a Manchester United támadója, Rashford volt, aki előkészítésben és befejezésben is jeleskedett.

A-csoport
Hollandia – Katar 2-0
Ecuador – Szenegál 1-2

1. Hollandia – 7 pont*
2. Szenegál – 6 pont*
3. Ecuador – 4 pont
4. Katar – 0 pont

B-csoport
Irán – Egyesült Államok 0-1
Wales – Anglia 0-3

1. Anglia – 7 pont*
2. Egyesült Államok – 5 pont*
3. Irán – 3 pont
4. Wales – 1 pont

* – továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!