Véget ért az Egis Körmend számára a nemzetközi kupaszereplés. Bár győzelmet nem sikerült aratni a FIBA Europe Cup csoportmérkőzései során, a vasi piros-feketéknek remek tapasztalat szerzés volt – főként a fiatalok számára. Ebből a sorozatterhelésből szabadolt fel a Rába-parti együttes, amely az NB I-es bajnokságban javíthat. Bár nem lesz könnyű mérkőzés Ferenczék számára a szombati.

A DEAC kerete a nyáron átalakult és nagy reményekkel várták a hajdúsági szurkolók is a szezont, azonban a várt eredmények elmaradtak. A Debrecen jelenleg csak a 11. helyen áll, három győzelme mellett hat vereséget számlál. Igaz a legutóbbi fordulóban kétvállra fektették a Szeged együttesét és hazai környezetben nagyon jó mutatóval rendelkeznek Kovács Ákosék.

A korábbi évek során többször megtréfálta a debreceni alakulat a vasi piros-feketéket és biztosak lehetnek benne a Körmend kosarasai, hogy ezúttal sem lesz könnyű idegenben nyerni. Már pedig egy szép mutatóval is rendelkezik a Rába-parti gárda. Zsinórban négy győzelmet arattak az elmúlt hetek során, így a negyedik helyről várhatja a DEAC elleni derbit.

DEAC – Egis Körmend
2022. december 3. – 18:00
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!