Ahogy a Hungarysport olvasói megszokhatták nemcsak a régió, hanem az ország legkülönfélébb sportágainak képviselőiről is szívesen számol be. Főként abban az esetben, ha kiugró – akár nemzetközi – eredményt ér el egyéni vagy csapatsportban. Ebbe a keretbe illik bele a Visszatérő Erő és Mergl Balázs, akik szkander-, és erősportban képviselik Magyarországot különböző versenyeken.

Ráadásul a tehetséges sportoló történetét sérülés is tarkította. Emiatt hosszabb ideig volt maródi és a felkészülése is körülményesebb volt. Mergl Balázs fél év kihagyása után lépett ismét ki a reflektorfénybe. November végén Lengyelországban tért vissza és eredményeit figyelembe véve, ez számára is a lehető legtökéletesbbre sikeredett.

Jablonkában gyűlt össze a mezőny a világkupa újabb fordulójára, ahol a magyar különítmény tagjaként bizonyíthatott a fiatalember a 86 kilogramos súlycsoportban. Népes mezőny gyűlt össze, akik próbálták megnehezíteni Mergl dolgát. Bár grúz, lengyel, ukrán és szlovák ellenfelekkel került szembe a magyar erősember, ezúttal nem talált legyőzőjére és veretlenül lett aranyérmes a viadalon.

A csapat többi tagja sem vallott szégyent, hiszen több érmes és pontszerző helyet sikerült megcsípni. Balázs László egy második és egy harmadik helyet csípett meg Lengyelországban. Bustya Balázs és Horváth Roland számára is hasznos volt az erőpróba, mindketten értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. A jablonkai erőpróbán előbbi hetedik, utóbbi hatodik lett.

A következő hétvégén már Dániában gyűlt össze a mezőny, ahol Mergl Balázs ismét elindult. Koppenhágában a Nordic Opent bonyolították le és súlycsoportjában 16 versenyző adta le nevezését, amely kiemelkedő szám. A nyolc országot felvonultató tornán a magyar sportoló kiváló versenyzéssel végül a harmadik helyet szerezte meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!