A Vas megyei labdarúgó bajnokságok közül egyértelműen a harmadosztály szombathelyi csoportjában várhatóak a legnagyobb izgalmak a tavasz során, hisz a pontok alapján 5 csapat is reálisan harcban lehet a bajnoki címért.

A téli pihenőre úgy vonulhattak a régió csapatai, hogy egy hajszálnyival ugyan, de a Nárai lett az őszi bajnok, őket szorosan követi a Torony gárdája, akiktől két egységgel van csupán lemaradva a Kőszeg és a Ják alakulata, de a 27 pontos kőszegszerdahelyi együttest is a bajnoki címért folytatott harcba sorolhatjuk.

Az, hogy ilyen szorosan alakul a tabella eleje annak is köszönhető, hogy a csapatok körbe verték egymást a rangadókon (a Nárai kikapott a Toronytól, viszont megverte a Kőszeg együttesét, míg a Kőszeg a toronyiaktól távozott 3 ponttal). Ezt látva sajnálhatja igazán a Kőszegszerdahelyi csapat, hogy a második fordulóban (egyedüli csapatként az ősz során) pontokat hullajtott a sereghajtó ellen (a Nemesbőd ezt az egy pontot tudta csupán bezsebelni az ősszel), hisz a rangadóin jól teljesített a gárda.

A statisztikákat vizsgálva több érdekességre is felfigyelhetünk, az nem meglepetés, hogy a legtöbb gólt szerző csapatok listáját szintén a két éllovas vezeti (Nárai 52, Torony 51), de a Balogunyom (50) ezen vonatkozású harmadik helye már annál inkább. A csapat peche, hogy nem csak elől gólképes, hisz a kapott gólok versenyében is csak három együttes előzi meg őket (Nemesbőd 67, Gyöngyösfalu 55, Nemeskolta 51, Balogunyom 45).

A gólvágók listájára is érdemes rátekinteni, hisz a legjobbak között találhatunk játékost az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Gyöngyösfaluból is.

A legtöbb gól az 5. játéknapon született, akkor 52 alkalommal találtak be a csapatok, míg ilyen szempontból a legrosszabb mutatóval az utolsó, 13. forduló rendelkezik, amikor csupán 27 találat esett.

A mezőny középső része is borzasztóan szorosan alakul, a 12. helyezett Kőszegfalva csupán 7 pontra van a 6. helyen álló Cák csapatától.

Az ősz során tehát szépen kitettek magukért a harmadosztály szombathelyi régiójának a csapatai, mi pedig már izgatottan várjuk, hogy a bajnokság végén ki lesz a befutó. A tavaszi küzdelmek március 19-én startolnak.

TABELLA

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!