Kedd este már az első elődöntő mérkőzést rendezték a katari labdarúgó-világbajnokságon. A tornát megelőzően a fogadóirodáknál fő esélyesként jegyezték Argentínát. A feladatot magabiztosan teljesítette eddig a dél-amerikai válogatott és menetelt a legjobb négy közé. Horvátország ezzel szemben meglepte a közvéleményt, de rászolgáltak, hogy az elődöntőben is bizonyíthassanak.

A vártnak megfelelően az európai csapat a biztos védekezést és a labdatartást helyezte előtérbe. Ezzel szemben Messiék villámgyors akciókkal próbáltak zavart okozni. Utóbbi válogatott terve vezetett eredményre, igaz csak a szünet előtt lett ennek gólokban is látható jelei. Modricsék a mezőnyben nem vallottak szégyent, de a horvát támadások nem voltak kellően hatékonyak. Az első félidőben kaput eltaláló lövése sem volt a horvátoknak.

Ezzel szemben Argentína minden csapatrészben jobb volt. Az első fél óra végén egy szabálytalanság után büntetőhöz jutott a dél-amerikai együttes. Messi könnyedén értékesítette a tizenegyest. A szünet előtt Alvarez szólója ment élményszámba. Három védőn hámozta át magát, majd a kivetődő kapus mellett lőtt a hálóba. A második félidő kezdetére több cserét eszközölt Horvátország a javulás reményében. Ugyanakkor a kitámadással szellősebbé vált Modricsék védelme.

Ezt pedig rendre villámgyors kontrákkal tesztelték az argentínok. A 69.percben aztán végleg eldőlt a továbbjutás kérdése. Egy tetszetős akció végén Messi hozta kihagyhatatlan helyzetbe Alvarezt, aki háromra növelte a különbséget. A horvátok becsülettel hajtottak, de ezen az estén csak ennyire futotta erejükből. Argentína pedig igazolva az esélyeket ott lesznek a világbajnoki döntőben, amelyet vasárnap rendeznek.

Argentína – Horvátország 3-0 (2-0)

Gólszerző: Messi (büntetőből – 34′), Alvarez (39′, 69′).

A győztes csapat bejutott a vasárnapi fináléba.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!