Szokatlan időpontban – kedd este – ismét pályára lépett az Egis Körmend élvonalbeli kosárlabdacsapat. Az edzőcserén átesett vasi piros-feketék ezúttal Sopronba látogatott, ahol egy vérbeli rangadó várt Ferencz Csabáékra. A helyezésektől függetlenül mindig nagy várakozás előzi meg a szomszédvári rangadót, amely mindkét gárda számára kiemelten fontos.

A Rába-parti alakulatnak a Szolnok elleni kisiklás kellett volna feledtetni az idegenbeli fellépése során. A nagy csata az első perctől kezdve rányomta a bélyegét a találkozóra, hiszen rendkívül pontatlanul játszottak a főszereplők. Felváltva estek a kosarak, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni és meglógni riválisa elől. A második tíz percben úgy tűnt, hogy a soproniak akarata érvényesül de Moore révén tudta tartani a lépést a körmendi alakulat.

A szünet azonban megtörte a vendégek lendületét és továbbra is nagyon pontatlanul céloztak mezőnyből, amivel még nehezebb helyzetbe hozták magukat. Kocsis Tamás időkéréssel és cserékkel is próbálkozott, de nem sikerült kizökkenteni a hazai gárdát ritmusából. 30 perc játék után 9 pontos volt a soproni előny, és úgy tűnt, innen már nem lesz visszaút a vasi piros-feketék számára. Bár a védekezésre nem lehetett panasza egyik vezetőedzőnek sem, a támadójáték hatékonysága hagyott kívánnivalót maga után.

Az utolsó játékrészben felváltva dobták a pontokat a csapatok. A játékosok Inkább csak tüzeltek, mint töltöttek volna, így nagyon kevés a kosarat szereztek a főszereplők. Majd hatalmas hajrába kezdett a Körmend, azonban a házigazda minden eszközt megragadott, hogy megőrizze a találkozó során nehezen össze kapart előnyét. A versenyfutást végül a hűség városi alakulat nyerte.

Sopron KC – Egis Körmend 84-78 (22-21, 20-18, 21-15, 21-24)

Körmend: Chambers 8, Kiss 1, Ferencz 10/9, Moore 26/15, Cakarun 5.

Csere: Parrish 10, Omenaka 8, Takács 6, Doktor 6/6

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!