Nem volt igazán jó formában a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi kosarasai, akik nem kezdték jól a MEFOB idei kiírását. Bár két győzelmet jegyeztek már Kéri Péter tanítványait, becsúszott három vereség és a mutatott játék is hagyott kívánni valót maga után. Ráadásul a hetedik körben a még veretlen Mosonmagyaróvár UNI-Győr együttese látogatott a vasi megyeszékhelyre.

Szép számmal érkeztek nézők a szomszédvári rangadóra, hiszn mindkét gárda szeretné kivívni a négyes döntőbe jutást. Ennek megfelelően izgalmas derbinek ígérkezett ez a párharc. Szerencsére be is igazolódtak a várakozások. Bár távolról nem dobtak pontosan a játékosok, de ez a nagy tétnek és a stabil védekezésnek volt köszönhető. A nagy rohanásból a vendégek kerültek ki jobban.

Erre az előnyre próbált építeni az UNI és úgy tűnt, hogy sikerrel veszi a vasi kiruccanást is. A nagyszünetben ugyanis közel tízzel mentek a vendégek és a folytatásban is az Ő akaratuk érvényesült. Ekkor Kéri Péter szerkezetileg és taktikailag is átalakította csapatát, amely megfogta a vendégeket. Takács Zsolt extrán tüzelt távolról és ekkor már az eredményességgel sem volt gondja.

Az utolsó negyedre aztán tovább szigorította védekezését a vasi alakulat, ráadásként Vicze pontjaival fordítani is tudott a SzoESE. Bakon tripláival még tartotta a lépést a Győr, de azutolsó percekben Kiss vezérletével sikerült megőrizni minimális előnyét a szombathelyieknek, akik ezzel nagy skalpot gyűjtöttek be. Az UNI-Győr így elveszítette első helyét és veretlenségét is.

SzoESE – Mosonmagyaróvár UNI-Győr 78-75 (21-27, 16-17, 18-16, 23-15)

SzoESE: Kiss M. 8, Németh M. -, Vicze K. 24/6, Érsek M. 3, Takács Zs. 32/15.
Csere: Habel A. 6, Novák M. 4/3, Nárai G. 1, Gyánó K. -, Balogh M. -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Az UNI-Győr legeredményesebb játékosa: Bakon 29/27.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!