Izgalmakban és fordulatokban gazdag játéknappal búcsúztatta az eredményes évet a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület. Megannyi egyéni és csapatversenyen remekelt a vasi alakulat, ráadásul több válogatottat is ad már a csapat. Az energiából pedig még maradt 2022-re annyi, hogy a saját szervezésű, lebonyolítású nyílt bajnokságot szintén tető alá hozzá.

Bár a legutóbbi forduló a sűrű versenynaptár miatt csak októberben volt, nagyon színvonalasnak ígérkezett az utolsó felvonás is. Nagy csatát ígért az erőpróba, hiszen a nyolcadik játéknap mellett az éves, összesített ranglista helyezésért ragadtak nyilat a résztvevők. Ezúttal 33 fő érkezett a Haladás Sportkomplexum különtermébe, ahol a szezonzáró tornát tartották.

A lebonyolítás menetrendje a megszokottak szerint zajlott: a csoportköröket követően az egyenes kieséses szakaszban már nem volt szabad hibázni a sportolóknak, különben a vártnál korábban búcsúztak az opentől. Dobos Dávid és Kámán Lehel is kiváló formában játszott. Azonos csoportba kerülve jutottak tovább a főtáblára és az elődöntőig menetelt a két játékos.

A négy között Dobos azonban kénytelen volt meghajolni Takács Zoltán tudása előtt, míg a másik ágon Kozmor József nem tudta megtörni Kámán Lehelt. Az idei esztendőben többször összekerült a föntőben Kámán és Takács, így ezúttal is nagy csatát ígért a mérkőzésük. A kiélezett derbi végén utóbbi örülhetett. Kámán Lehel viszont az összetett pontversenyt zsebelte be, így mindkét döntős nyert a maga módján.

Eredmény:

Goldfisch Open – VIII. forduló
1. Takács Zoltán
2. Kámán Lehel
3-3. Dobos Dávid és Kozmor József

Összetett pontverseny:
1. Kámán Lehel – 180 pont
2. Takács Zoltán – 168 pont
3. Dobos Dávid – 140 pont
4. Ágoston Károly – 92 pont
5. Horváth Imre – 72 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!