Kiváló eredményekben nem volt hiány az elmúlt esztendőben sem. Főként, ha a szombathelyi diáksportok területét kell alapul venni, hiszen megannyi dobogós helyezést értek el a gyerekek, ezzel öregbítve az iskolájuk, egyesületük és természetesen a vasi megyeszékhely hírnevét is. Ennek megfelelően nem maradhatott el idén sem a diáksportolók jutalmazása sem.

A rendezvényt a megszokottak szerint a Városháza nagytermében tartották meg, amely ezúttal zsúfolásig megtelt. Néhány szülő és tanár a hátsó sorokban állt, akadt néhány vendég, aki pedig az ajtóból nézte, hallgatta a műsort. Remek évet zárt Szombathely városa a diáksport területén. Az elmúlt szezon során elért dobogós helyezett ifjú sportolókat köszöntötte a városvezetés a Városháza nagytermében, ahol jutalmazták a Coventryben lezajlott 54. Nemzetközi Diákjátékokon szereplő vasi különítményt is.

Kedd délután tanulók, szülők, tanárok töltötték meg zsúfolásig a szombathelyi Városháza nagytermét, ahol ünnepi keretek között jutalmazták a diáksportolókat. A városi rendezvényen azokat az iskolásokat köszöntötték a város elöljárói, akik az elmúlt tanév során kiemelkedő eredményeket értek el sportágukban. A lebonyolítás menetrendje némiképp változott az elmúlt évekhez képest.

Elsőként az angliai Coventryben lebonyolított 54. Nemzetközi Diákjátékokon szereplő szombathelyi sportolók vehették át az emlékplakettet. A 16 fős különítmény atlétikában, úszásban valamint női labdagúásban szerepelt rendkívül eredményesen. Ennek köszönhetően megannyi érmes helyezéssel térhettek haza a szigetországból. Ezt követően a honi sportrendezvényeken szereplő versenyzők következtek.

A Magyar Diáksport Szövetség égiszével fémjelzett országos diákolimpiai versenyeken, továbbá a szakszövetségek által rendezett diákolimpiák országos érmeseit köszöntötte a polgármester, alpolgármester, a sportbizottság elnöke valamint a városi diáksport bizottság elnöke. A közel kétórás ünnepséget zenés produkciók is színesítették.

Diákolimpiai 1-3. helyezettek a 2021/2022. tanévben
(MDSZ által rendezett versenyek)

1. helyezettek

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – atlétika – lány IV. kcs
4×600 m váltó
1. Konta- Barota Emma
2. Horváth-Takács Anna
3. Kaposi Fanni
4. Papp Virág

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – atlétika – lány IV. kcs
4x100m váltó
5. Németh Luca
6. Sákovics Janka
7. Várallai Zita
Kaposi Fanni

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – torna „A” kategória –
lány VI. kcs
8. Tüzes Hanna
9. Csonka-Gergó Janka
10. Szabó Luca
11. Varga Gréta
12. Kiss Adél
13. Mayer Julianna

Neumann János Általános Iskola – lány labdarúgás – IV. kcs.
14. Viszked Virág
15. Spanyó Panni
16. Örkényi Lívia
17. Csombor Luca
18. Nagy Barbara
19. Lempeg Vanessza
20. Lang Regina
21. Bense Noémi
22. Berkecz Noémi
Szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola – labdarúgás – fiú IV. kcs

23. Németh Lóránd
24. Macoun Bence József
25. Tóth Kornél
26. Tóth Péter István
27. Győre Noel
28. Házi Marcell Csanád
29. Tóth László
30. Bodor Áron
31. Hári Kevin Péter
32. Mikos Máté Raul
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika – fiú III. kcs
magasugrás
33. Sziffer Zsombor

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – torna – lány III. kcs

34. Kocsis Kora egyéni összetett

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – torna – lány V. kcs egyéni összetett

35. Maráczi Fruzsina

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – kosárlabda – fiú V-VI. kcs

36. Büki Lóránt
37. Hérincs Máté Gergő
38. Horváth Ádám
39. Kapui András
40. Kovács Levente Hetény
41. Mesits Maxim
42. Németh András
43. Németh Barnabás
44. Sipos Mátyás
45. Vargovics András
46. Horváth Nátán

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – lány labdarúgás – V-VI. kcs

47. Varga Zsófia
48. Pálmai Eszter Mária
49. Varró Veronika
50. Gévay Dorka
51. Németh Adél
52. Spilenberg Maja
53. Nyári Virág
54. Albert Anna
55. Balogh Sára

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – atlétika – lány diszkoszvetés/csapat

56. Pilinszky Dóra Rita
57. Lakatos Lizett
58. Hauer Fanni
59. Bödei Enikő
60. Viszkeleti Villő Anna

2. helyezettek

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – úszás-lány „A” kat.V. kcs

61. Davanzo Nicol 100m pillangó + 50m pillangó 3. hely

Derkovits Gyula Általános Iskola – atlétika – lány többpróba csapat IV. kcs

62. Bősze Olívia Véda
63. Bodnár Anna Boglárka
64. Kovács Viktória
65. Laczó Lilla Viola
66. Darvas Lara
67. Megyes Dorina

Derkovits Gyula Általános Iskola – atlétika – kislabdahajítás, IV. kcs lány csapat

• Bősze Olívia Véda
• Bodnár Anna Boglárka
• Kovács Viktória
68. Kovács Julianna
69. Surugiu Roxána Magda

Derkovits Gyula Általános Iskola – atlétika – 4x100m váltó

• Bősze Olívia Véda
• Bodnár Anna Boglárka
• Kovács Viktória + 300m síkfutás 2. hely
• Megyes Dorina

Gothard Jenő Általános Iskola – atlétika – mezei futás fiú III. kcs csapat

70. Szakály Zétény Mihály
71. Bosnyák Bence
72. Bosnyák Botond
73. Somfalvi Barna + egyéniben 3. hely
74. Márkus Levente

Neumann János Általános Iskola – atlétika – távolugrás, fiú IV. kcs csapat
75. Béry Bálint
76. Porcsalmi Marcell
77. Németh Flórián
78. Molnár Levente
79. Tóth- Szatmári Zétény
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – torna – lány IV. kcs egyéni összetett

80. Rajnai Regina
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – úszás – fiú III. kcs 200m hátúszás

81. Bozsodi Máté

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – torna – „A” kat. összetett verseny
II. kcs lány csapat
82. Völgyi Eliza
83. Zimmer Liána
84. Vass Rebeka
85. Széll Réka + egyéni összetettben 3. hely

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika –lány II. kcs többpróba csapat

86. Horváth Bianka
87. Első Hanna
88. Spitzer Enikő
89. Szigetvári Johanna
90. Böndicz Lilla
91. Savanyó Fanni

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika – lány/fiú IV. kcs 10x200m

92. Tóth Fanni
93. Horváth Gergő
94. Kovács Sára
95. Tóth Erik
96. Talasz Tímea
97. Horváth Zétény
98. Proksza Zsófia
99. Horváth Dániel
100. Németh Diana Anna
101. Benke Viktor Alen

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika – fiú III. kcs 4×100 m váltó

102. Balogh Barnabás
103. Mészáros Barnabás
104. Szemes Márton
• Sziffer Zsombor

Kanizsai Dorottya Gimnázium – torna „B” kategória – V-VI. lány csapat összetett

105. Gombor Gréta
106. Németh Enikő
107. Németh Petra
108. Pál Petra
109. Rozmán Vivien
110. Vidóczi Júlia

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – kosárlabda „B” kategória – fiú V-VI. kcs.

111. Kovács Benedek
112. Kövesdi Zoltán
113. Markó Máté
114. Németh Ákos
115. Németh Gergő
116. Németh Soma
117. Palkó Bálint
118. Poór Gergő
119. Varga Benedek
120. Viszket Krisztián

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – kézilabda – „A” kat. V-VI. kcs lány

121. Albert Zoé Csenge
122. Farkas Hanna Kata
123. Gabnai Alexandra
124. Győri Viktória
125. Gombás Leila Regina
126. Káli Natália
127. Krilov Zita
128. Németh Júlia
129. Pál Kata Zsóka
130. Pődör Blanka
131. Temesvári Natália
132. Tóth Bettina
133. Varga Zsófia
134. Zsákovics Sára

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium – atlétika – ÜCSB diszkoszvetés V-VI. fiú

135. Rajczi Balázs
136. Ruzsin Alexander
137. Horváth László Szilveszter
138. Kovács Levente
139. Viszkeleti Vencel

3. helyezettek

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – atlétika – IV. kcs
10x200m váltó
140. Horváth Noel
Németh Luca
141. Nagy Barnabás
142. Rőthy-Gruber Tamás
• Sákovics Janka
143. Karip Olivér
• Kaposi Fanni
144. Tamás Eszter
• Várallai Zita
145. Kunecz Kornél

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – röplabda – lány IV. kcs

146. Némethy Száva
147. Balassa Liza
148. Fodor Kinga
149. Gyurkó Glória
150. Szoó Réka
151. Wagner Lilla
152. Csákváry Kinga
Németh Luca
153. Bánhidai Barka
154. Komondi Réka
155. Nagy Flóra

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – torna – IV. kcs lány
egyéni összetett
156. Németh Viola

Boldog Brenner János Általános Iskola – úszás – fiú III. kcs, 100m gyors, és
50m gyors úszás
157. Pozsonyi Koppány

Gothard Jenő Általános Iskola – atlétika – IV. kcs 4x1000m váltófutás

158. Babics Marcell + 1500 msíkfutás 3. hely
159. Czeczeli Bende
160. László Dávid
161. Söptei Bálint

Paragvári Utcai Általános Iskola – asztalitenisz – II. kcs lány

162. Bécsi Noémi

Reményik Sándor – atlétika –többpróba fiú II. kcs

163. Ekler Botond

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika – III. kcs többpróba

• Balogh Barnabás
• Mészáros Barnabás
• Szemes Márton
• Sziffer Zsombor
164. Magadics Milán
165. Porpáczy Árpád

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – atlétika – lány III-IV. kcs
kislabdahajítás
• Németh Diána Anna
166. Kiss Jázmin
167. Halász Tímea
168. Németh Emma Anna
169. Lepsényi Judit

Szakszövetségek által rendezett diákolimpiai versenyek bajnokai

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – duatlon – „B” kat.
III. kcs lány csapat

1. Czóbel Diána + egyéniben is 1. hely
2. Buti Laura
3. Májerhoffer Kamilla

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – duatlon – „B” kat.
IV. kcs lány csapat

Konta-Barota Emma
4. Völgyi Angelika
Horváth-Takács Anna + egyéniben is 1. hely

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – IV. kcs rövidpályás
gyorskorcsolya/vegyes váltó
5. Szijártó Anna
6. Fullár Emma
7. Czóbel Gergely
8. Szabó Gábriel

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – vívás – tőr III. kcs

9. Márk Tímea

Gothard Jenő Általános Iskola – kötélugrás – „A” kat. IV. kcs csapat

10. Nagy Lotti + egyéniben is 1. hely
11. Baumgartner Luca

Gothard Jenő Általános Iskola – tenisz – fiú I. kcs

12. Németh Donát
13. Stampfel Márk

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – BMX – lány I. kcs

14. Kocsis Kata

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola – gyorskorcsolya – III-IV.kcs sprintváltó

15. Bálint Dorka
16. Bálint Petra

Kanizsai Dorottya Gimnázium – gyorsasági görkorcsolya –

17. Gráczer Fanni Petra

Kereskedelmi és Vendéglátói Szakgimnázium és Szakközépiskola
gyorskorcsolya – rövid és hosszú táv – VI. kcs
18. Zelevics Gergő

Nagy Lajos Gimnázium – rövidpályás gyorskorcsolya – V-VI. kcs vegyes váltó

19. Szabó Laura + V. kcs rövid és hosszú táv
20. Gyürüs Réka + VI. kcs rövidtáv
21. Gyürüs Bence
22. Németh Áron Zsolt

Nagy Lajos Gimnázium – rövidpályás gyorskorcsolya – V-VI. kcs lány váltó

Gyürüs Réka
Szabó Laura
23. Vági Réka
24. Szabó Lili

Nagy Lajos Gimnázium – petanque –

25. Varga Dániel

Nagy Lajos Gimnázium – judo és grappling –

26. Ruzsin Alexander

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium – kötélugrás –

27. Baumgartner Sára
28. Pásztorházi Emma

Savaria Technikum – kick – boksz light contakt V. kcs

29. Ersing András

Savaria Technikum – kick – boksz light contakt VI. kcs

30. Polgár Dávid

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!