Ismét telt ház volt a Szombathelyi Sportkarácsonyon, ami az elmúlt évek után valóban különleges esemény volt. Az elmúlt esztendőkben egyáltalán nem, 2021-ben pedig minimális létszámmal, zárt teremajtók mögött tartották meg a vasi megyeszékhely egyik nagy múltú sportünnepét. Ezúttal a Városháza emeleti nagytermében gyűltek össze a különböző klubok, egyesületek, szakosztályok képviselői.

Idén 25. alkalommal tartották meg a Sportkarácsonyt, amely a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. valamint a Szombathelyi Önkormányzat összefogásából valósult meg. A rendezvényen a helyi sportolókat, szakedzőket, szakosztályvezetőket, testnevelőket és olyan támogatókat jutalmaztak , akik kiemelkedő eredményeket értek el 2022-ben.

Az ünnepség egy perces néma főhajtással kezdődött, megemlékezve az idén elhunyt sportolókra, sportbarátokra. Szabó Éva, a magyar tenisz örökös bajnoka mellett a Haladás egykori ügyvezetőjének, Szegner Zsolt fényképe is megjelent a monitorokon. Ezt követően a diáksport szövetség képviseletében Varga Jenő vehette át az elmúlt esztendőben végzett munkája elismeréseként, majd testnevelőket, szakedzőket jutalmaztak.

2022-ben megannyi egyéni és csapatsportban elért eredményekre lehetnek büszkék a szombathelyi szurkolók. A város vezetés valamennyi szakosztályt, egyesületet elismerésben részesített. Az ünnepi beszédben elhangzott, hogy az idén elért sikerekből merítsen mindenki erőt, hogy jövőre hasonló vagy még fényesebb eredményekkel térhessenek haza a versenyzők.

A közel két órás rendezvényen rengeteg oklevél, elméklap, érem és ajándéktárgy került átadásra. A jutalmazottak között volt Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző és Schaffer András, az Union Berlin valamint a magyar labdarúgó válogatott játékosa. Mindketten először tették tiszteletüket a rendezvényen, de bizonyára jövőre is részt vesznek, ha idejük engedi.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!