Ahogy megszokhatták a vasi sportbarátok, az év utolsó napját jelmezes futással búcsúztatták a szombathelyi Fő téren. A Futóklub kezdeményezéséhez idén is szép számmal csatlakoztak, ahol garantált volt a jó hangulat. Ráadásul ezúttal is valamennyi korosztály képviseltette magát az eseményen és nem csak az egészség megőrzése valamint a sport népszerűsítése végett csatlakoztak.

Ilyenkor ugyanis az egészen amatőrök és a profik közösen rójják a kilométereket, amelynek végén pezsgős koccintással köszöntek el egymástól valamint az óesztendőtől. Ugyanakkor nem kellett hosszú búcsúra számítaniuk a sportbarátoknak, hiszen 2023. január elsején évindító futással alapozzák meg a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesületnek köszönhetően a következő 365 napot is.

“Kezdjük az új évet futással!” – kürtöli világgá a Futóklub közösségi oldala, amelynek kiinduló pontja a már megszokott Csónakázó tó parkolója lesz. Az új évi buli fáradalmait kipihenve délután 14 órakor veszi kezdetét a közösségi futás, amelyhez menet közben is lehet csatlakozni, illetve mindenki akkora távra nevezhet be, amennyit kedve és ereje engedélyez.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!