Egy meglehetősen hosszú, ugyanakkor programokban és eredményekben gazdag esztendőt zárt a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület. Az elmúlt hetek, hónapok során Pátkai Attiláék valamennyi korosztály számára kínált lehetőséget a testmozgásra. Szerencsére a koronavírus-járvány lecsengését követően ismét egyre többen húzták fel a futócipőt.

A közös edzések mellett hosszabb-rövidebb távokon indulókra is gondoltak a szervezők, amikor a futóprogramokat állították össze. Kétségtelen, hogy a legnagyobb sikert az Éjszakai futás aratta, amely annyira keresetté vált, hogy 2022-ben először a téli időszakban is megrendezték. Ráadásul az Advent jegyében a vasi megyeszékhely templomjait keresték fel együtt a résztvevőkkel.

Az óév utolsó napján pedig a nagy hagyományokra visszatekintő Szilveszteri kocogásra is szép számmal érkeztek futók. A bolondozás alapját az adta meg, hogy a felhívásban a szervezők kérték a résztvevőket, hogy bújjanak jelmezbe, kicsit oldottabbá tegyék, az amúgy is remek hangulatot. Ebben pedig valamennyien partnerek is voltak: kicsik és nagyok bohócokká vedlettek egy futás erejéig.

A kiinduló pont ezúttal is a Csónakázó tó parkolója volt, ahol közös bemelegítés után indultak el a főszereplők a belváros irányába. Két szakaszon vehettek részt a futók – gondoltak a szervezők azokra is, akik még nincsenek top formában. A cél a Fő tér volt, majd a rendezvényt és a sportos esztendőt egy pezsgős koccintással ünnepelték meg a Futóklubosok.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!