Az ünnepek miatt egy darabig szünetelt elemző cikksorozatunk, amellyel igyekszünk kedveskedni a téli pihenő alatt azon olvasóinknak, akik már alig várják, hogy újfent útjára induljon a labda a megyei labdarúgó pályákon. 

Erre pedig már nem is kell sokat várnunk, a csapatok lassan megkezdik a felkészülést, addig viszont még van egy kis időnk, ezt kihasználva pedig egy újabb csapat őszét vizsgáltuk meg.

Ezúttal a Király SE szereplését vettük górcső alá. Király Gábor egyesületének nem titkolt célja, hogy feljebb lépjen az NB III-ba. A klub infrastruktúrája adott lenne a magasabb osztályba való lépéshez, ám a szombathelyieknek még egyik évben sem sikerült eljutniuk a hőn áhított bajnoki címig, és úgy fest, hogy idén sem kínálja nekik tálcán az élet az aranyérmet.

A szezon előtt talán kevesen gondolták volna, hogy – bár tavaly, újoncként sem okozott csalódást a Haladás-Zanat együttese – idén a másik, főként fiatalokból álló szombathelyi rivális lesz az a csapat, akik meggátolhatják Halmosiékat a bajnoki cím megszerzésében.

A Király SE egyébként nagyon szép őszt tudhat maga mögött, 15 mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el, méghozzá az említett szombathelyi derbit a Hali ellen, ennek köszönhető, hogy a második helyről várhatják a tavaszi folytatást.

Mondhatjuk tehát, hogy az egymás elleni csata dönthet majd, de ahhoz nem szabad máshol pontokat veszítenie egyik alakulatnak sem.

Rúgott gólok terén sem állnak rosszul Halmosiék (46), de legfőképpen a kapott góljaik száma az, ami megsüvegelendő. A Schimmer vezette védelem holtversenyben a Haladással a legkevesebb gólt kapta (8) az eltelt 15 mérkőzés alatt. Csupán két olyan meccs volt, amelyen egynél többször kapituláltak hátul, a 4. fordulóban a Celldömölk ellen, addig gólt sem kaptak ráadásul, majd a Haladás elleni vereség alkalmával.

A csapat házi gólkirálya nem meglepő módon Halmosi Péter a maga 9 találatával, őt Csákvári követi 6 góllal, míg a harmadik helyen Reseterits és Velekei osztozik 5-5 egységgel.

A gárda remek bajnoki menetelése mellett a MOL Magyar Kupában is szépen helytállt, ahol sikerült a főtáblára kerülniük, majd ott egy kört sikeresen abszolválni az NB III-as Veszprém ellen, a második körben a Zugló azonban nagy falatnak bizonyult.

TABELLA

Összességében elégedetlenek tehát nem lehetnek a csapat szimpatizánsai, a Király SE azonban nem néz könnyű tavasz elé, pedig sokak szerint ilyen feltételekkel már illene egyszer bajnokságot nyerniük.

A tavaszi versenyfutáshoz való felkészüléshez ezúton is balesetmentes és sikeres felkészülést kívánunk a csapatnak!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!