Elemző cikksorozatunk folytatásaként 3 együttes őszi teljesítményét egyszerre vizsgáljuk meg, ennek oka pedig, hogy úgy tűnik, a Celldömölk a Vép és a Répcelak lesz majd harcban a bronzéremért a tavasszal. 

A jelenleg 5. helyen álló, tavalyi bronzérmes Celldömölk – mint később kiderült – egyedüli csapatként tudott pontot rabolni a listavezető Haladás ellen az első körben. A hátralévő fordulókban pedig magabiztosan hozták a kötelezőket, de becsúszott pár elkerülhető vereség, ilyen volt például a Répcelak és a Táplán elleni derbi, ahol ők irányították a mérkőzést, de végül kicsúsztak a kezükből a pontok.

Az egész ősz során stabil teljesítmény nyújtó gárda a Hali ellen elért döntetlen mellett 10 alkalommal győztesen, míg 4 alkalommal vesztesen hagyta el a játékteret, sokszor jó és látványos játékot bemutatva.

A 4. pozíciót elfoglaló Répcelak mindössze 24 rúgott góllal tud ott lenni a tabella elején. A gárda ezt legfőképpen a masszív védekezésének köszönheti (csupán 9 gólt kaptak), összesen 7 találkozót sikerült 1:0-ra megnyerniük. Ezek közé tartozik a Celldömölk és a Vép legyőzése is, egyik csapat sem igazán tudta feltörni a répcelakiak betömörülő védelmét, ők pedig remekül használták ki az adódó lehetőségeiket. Kérdés, hogy tavasszal is ennyire a csapat mellett áll-e a szerencse, az biztos, hogy a pályán becsülettel megküzdöttek minden pontért.

A tavaszi bronzcsatát a legkedvezőbb helyzetből a Vép csapata várhatja, akik még szeretnének beleszólni a két szombathelyi brigád menetelésébe is, de figyelniük kell a két dobogóra hajtó üldözőjükre. A vépiek rutinos támadósora a 2. legtöbb találatot termelte az ősz során (50), nagy erényük, hogy sok ki-ki mérkőzést tudtak saját maguk javára eldönteni.

TABELLA

Izgalmasnak ígérkezik tehát a tavaszi szezon, amelyhez sérülésmentes és sikeres felkészülést kívánunk mindhárom együttesnek!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!