A 2022-es esztendőt szépen zárta az Egis Körmend együttese, amely korábban viszont meglehetősen hullámzó játékra volt képes. Kocsis Tamás tanítványai a legutóbbi találkozóját hazai környezetben az Oroszlány ellen vívta meg – sikerrel. Az alapszakasz első körében az OSE-Lions legyőzte Ferenczéket, azonban a visszavágás összejött a vasi piros-feketékre, akikre máris újabb kihívás vár.

Szombaton Zalaegerszegre látogatnak a Rába-parti kosarasok, ahol szeretnék folytatni a győzelmi szériát. Ez pedig több okból sem ígérkezik könnyű feladatnak. A ZTE ugyanis rendkívül masszív együttesként szerepel, nehezen indult a szezonjuk, viszont azóta magukra találtak és egyre jobb valamint eredményesebb játékkal rukkoltak ki. Nem kérdés, hiszen zsinórban három megnyert találkozó áll mögöttük.

Ezt a szériát pedig hazai környezetben szeretnék folytatni, akár a Körmend helyezésének rovására is. Kifejezetten érdemes lesz odafigyelni Stefan Filipovic hatékonyságára, aki igazi vezére volt eddig is a zalaiaknak. Körmenden a 2. fordulóban lépett pályára a ZTE, ahol hosszabbításra mentették a rangadót, amelyet végül egyetlen ponttal veszítettek el. Ez is motiválni fogja a őket a visszavágás reményében. Az izgalom tehát garantált!

Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend
2022.január 7. – 18:00
Zalaegerszeg, Városi sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!