A 2023-as év első tétmérkőzésén az NB I-es bajnokság nyolcadik helyén álló Alba Fehérvár csapatát fogadta az SZKKA. A Magyar Kupa találkozó tétje már a legjobb nyolcba jutás volt.

Hiába az élvonalbeli ellenfél, a fiatal szombathelyi csapat nem feltartott kezekkel kezdte az összecsapást, mindenki bizonyítani akart. A fehérvári vezetés után Pődör Rebeka zsinórban négy gólt rámolt be, rögtön időt is kért a vendégcsapat. A folytatásban is gyors gólok és remek védekezés jellemezte a Pődör-tanítványok játékát. Az Alba játékosai a remekül védő Christe Dalma eszén nehezen tudtak túljárni, Pődör Blanka pedig becsatlakozott a gólgyártásba nővére mellé. 12-6-os állásnál hiába jött az újabb fehérvári időkérés, a vendégek nem találták a szombathelyiek játékának ellenszerét, így a szünetben már hét találattal, 18-11-re vezetett az SZKKA.

A ragyogó első játékrész után elpuskázott helyzettel kezdte a második félidőt a hazai gárda, az NB I-es ellenfél pedig elkezdte ledolgozni a hátrányát. Aztán a jókor jött időkéréssel pillanatok alatt rendezte a sorokat az SZKKA és a 40. percre visszaállította a hétgólos különbséget, 23-16. Folyamatosan megakadályozta az Alba rohamait Pődör Zoltán csapata, 10 perccel a vége előtt már nyolc góllal vezetett az SZKKA, 28-20. A lányok óriási akarattal játszottak és mindent kiadtak magukból, így nem csoda, hogy az utolsó percekben zárkózni tudott az ellenfél.

A megszerzett előny azonban elegendőnek bizonyult a végéig, a 31-29-es bravúrgyőzelem pedig azt jelenti, az Alba Fehérvárt is kiejtve az SZKKA bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Folytatás a negyeddöntőben!

 

 

Szombathelyi KKA – Alba Fehérvár KC 31-29 (18-11)

Magyar Kupa IV. forduló, Arena Savaria, 500 néző

SZKKA: Christe – Kiskartali, Pődör R. 15, Szmolek 1, Tanaskovics, Kulcsár 2, Varga N. 1 Csere: Pődör B. 10, Balogh P. 2, Horváth A., Győri, Szendrei, Biró, Fritz (K). Vezetőedző: Pődör Zoltán.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!