A férfiaknál a kilencszeres győztes Novak Djokovic a favorit, a nőknél pedig biztosan nem lesz címvédés a hétfőn kezdődő 111. ausztrál nyílt teniszbajnokságon, melynek 128-as főtábláján magyar részről Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma, Udvardy Panna, továbbá párosban Babos Tímea kapott helyet. A melbourne-i Grand Slam-torna tavaly még csökkentett nézőszámmal várta a játékosokat a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt, az esemény legnagyobb szenzációja pedig – Rafael Nadal 22. GS-trófeája mellett – az volt, hogy az akkor világelső Djokovic oltatlansága miatt nem indulhatott el a kedvenc viadalán.
Ami a magyarokat illeti, tavaly a főtáblások közül Fucsovics, Bondár és Udvardy is nyeretlenül távozott Melbourne-ből. Idén a világranglistán 79. Bondár és 90. Udvardy immár a másodszor kapott helyet az AO elitmezőnyében, míg a 86. Gálfi először bizonyíthat a legjobbak között. Előbbiek egy-egy meccset nyertek a világ túlfelén a felvezető versenyeken, míg a betegségtől sújtott Gálfi első 2023-as győzelme még várat magára.
A férfiaknál a világranglistán 73. Fucsovics élete hatodik AO-főtáblájára készülhet, ahol eddigi legjobb eredményeként kétszer is nyolcaddöntőt játszott Roger Federerrel. A 30 éves magyar egy hete megnyerte a canberrai challenger-tornát, s Melbourne-ben első ellenfele az argentin Federico Coria (76.) lesz. Ami a többieket illeti, Bondár a román Ana Bogdannal (61.), Udvardy a kolumbiai Camila Osorióval (82.), Gálfi pedig a kínai Cseng Csin-vennel (30.) kezd.
Babos Tímea decemberben, csaknem másfél éves szünet után ismét együtt indult párosban a francia Kristina Mladenoviccsal, akivel rögtön megnyerték a dubaji versenyt. A kétszeres WTA-világbajnok és négyszeres Grand Slam-tornagyőztes duó tagjai ezen a héten külön versenyeztek, de az Australian Openen – melyen 2018-ban és 2020-ban diadalmaskodtak – már ismét együtt szerepelnek.
A női elitmezőnyben a hazai szurkolók bánatára a nagy kedvenc és tavalyi bajnok Ashleigh Barty váratlanul visszavonult márciusban. Az ő távollétében a legnagyobb esélyes elvileg a WTA-rangsort utcahosszal vezető Iga Swiatek, a lengyelek háromszoros GS-bajnoka ugyanakkor vállsérüléssel küszködik, amely miatt visszalépett az e heti adelaide-i tornától. Esélyesként lép pályára a Melbourne Parkban a rangsor harmadik helyére feltört – és a United Kupán Swiateket megverő – amerikai Jessica Pegula és az első adelaide-i viadalon győztes fehérorosz Arina Szabalenka is.
A férfiaknál Djokovic tavaly Wimbledonban begyűjtötte 21. Grand Slam-elsőségét, a múlt héten Adelaide-ben diadalmaskodott, és az is az ő malmára hajtja a vizet, hogy a világelső Carlos Alcaraz lábsérülés miatt nem indul, a címvédő Nadal pedig egyelőre nincs nagy formában. A spanyol sztár a szeptemberi US Open óta csak egy tétmeccset nyert. A szerbek klasszisa – akit térdproblémák hátráltatnak újabban – ugyanakkor a tavalyi Roland Garros óta csak egy (!) tétmérkőzést veszített el, ráadásul a 2018-as AO óta nem kapott ki ausztrál földön. Ami a további “trónkövetelőket” illeti, a 2021-es US Open-bajnok és tavaly a melbourne-i finálét kétszettes előnyről elbukó Danyiil Medvegyev ismét messzire juthat, mint ahogy a korábbi ATP-világbajnok görög Sztefanosz Cicipasz is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!