Nem lehet azt állítani, hogy a Haladás VSE futsal csapatának szimpatizánsainak okuk lenne a panaszra. Bár tény, hogy a bajnokságot visszafogottan kezdték a szombathelyiek, szeptember közepe óta nem győzték le a zöld-fehéreket és zsinórban begyűjtött sikereinek eredményeként, decemberben már a tabella élén álltak. A történet azonban itt nem állt meg.

Januárban már a Magyar Kupa küzdelmeiben is bizonyított Juanra Calvo alakulata, amely a Tihany csapatát legyőzve jutott a következő körbe. Természetesen a vasi klub célja nem is lehet más, mint mindkét kiírásban begyűjteni az aranyérmet. Ehhez a következő lépcsőfokot a Magyar Bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában teheti meg a címvédő, amely hazai pályán lép pályára.

Az újonc Nyírbátor harcos és szervezett játékával nincs kiesőhelyen, a csapat pedig a szezon egyik kellemes színfoltjának számít. A vasi megyeszékhelyen megrendezendő összecsapáson viszont a Haladás lesz az egyértelmű esélyes és amennyiben szeretné a rájátszást az első helyről kezdeni, úgy nem okozhat gondot a nyírségi rivális legyőzése sem.

Haladás VSE – Nyírbátori SC
2023. január 20. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!