A bolgár Grigor Dimitrov ellen a bal combján jókora kötéssel pályára lépő, 4. helyen kiemelt Novak Djokovics már a 2. fordulóban, a francia  Enzo Couacaud ellen sérüléssel bajlódott, ami nem múlt el nyom nélkül. A meccs elején a szerb klasszis játékán azonban semmi sem érződött ebből, ugyanis rögtön elvette Dimitrov adogatását, akit egyébként eddigi 11 találkozójukból tízet megnyert.

Ezt követően Djokovics magabiztosan szervált, 5:4-nél pedig már fogadóként jutott szettlabdához, ám Dimitrov azt hárította, majd nem csak, hogy hozta a szervajátékot, hanem utána brékelt is, így 6:5-nél váratlanul fordított. Ekkor a szerb játékos mozgásán már látszódott, hogy nincs százszázalékos állapotban a lába, ráadásul a mérkőzésvezetővel is volt egy összeszólalkozása.  A játszma végül egy 77 perces rövidítésbe torkollott, amit viszont ) 9:7-tel behúzott Djokovics.

Ezután ápolást kért és a folytatásban már nem sokáig volt kérdéses a meccs kimenetele. 2:2-ig ugyan még behúzta az adogatójátékait Dimitrov, volt egy nagyon szép, háttal, fonákkal beütött pontja is, ám ezután megint brékelni tudott Djokovics  és 6:3-mal meg is nyerte a második játszmát.

A harmadik szettben pedig hiába próbálta irányítani a labdameneteket Dimitrov, a rontott szervajátékok és a kettőshibák (a harmadik szett ötödik gémjében már 48-nál tartott Djokovics 16-jával szemben) a vesztét jelentették. Djokovics két brékkel 3:0-ra vezetett ebben a játszmában is, utána viszont három olyan gém következett, amikor az adogató játékos nem tudta hozni a szervajátékát (az első hat gémből öt brékkel zárult) – ebből kétszer Djokovics hibázott. Dimitrov előtt így felcsillant a remény, hogy ebben a játszmában fordíthat, ám a folytatásban már nem veszített adogatójátékot a 22. Grand Slam-sikerére hajtó Djokovics, aki végül 3 óra 6 perc alatt 7:6, 6:3, 6:4-re győzött, a nyolcaddöntőben az ausztrál Alex de Minaurral találkozik majd.

Djokovicsék mérkőzésével egy időben a Margaret Court Arenában a talpán vízhólyagokkal és csípőproblémákkal egyszerre küzdő korábbi világelső, Andy Murray játszott a spanyol Roberto Bautistával, de az a meccs más forgatókönyv szerint alakult. Egyrészt azért, mert az első szettet nagyon simán, 6:1-re nyerte meg Bautista, másrészt azért, mert a második szettben a láthatóan fájdalmakkal küzdő Murray egyenlíteni tudott 7:6-tal, úgy hogy a rövidítésben 2:5-ről fordított.

Két szett alatt 107 percet töltöttek a pályán a felek, úgy, hogy Murray az első két fordulóban tíz és fél órát játszott már, a 2. fordulóból karrierje leghosszabb meccsét játszva jutott tovább a sérülései ellenére. A harmadik szettben Bautista 4:3-nál brékelt, így 6:3-ra nyert.

Így érkeztek el a felek a negyedik játszmához, amelyben Murray hihetetlen küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve brékelni tudott és 2:0-ra vezetett, ám a folytatásban elfogyott  az ereje, és végül 6:4-re elveszítette a negyedik szettet és a mérkőzést is.

Andrej Rubljov 2 óra 11 perces küzdelemben, háromszettes mérkőzésen búcsúztatta a 25. helyen kiemelt brit Daniel Evanst a szombati, korai programban.  A hölgyeknél a Rubljovhoz hasonlóan 5. helyen kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka is könnyedén, szettveszteség nélkül nyert a belga Elise Mertens ellen.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

FÉRFI EGYES:
Djokovics (szerb, 4.)–Dimitrov (bolgár, 27.) 7:6, 6:3, 6:4
Bautista (spanyol, 24.)–Murray (brit) 6:1, 6:7, 6:3, 6:4
Shelton (amerikai)–Popyrin (ausztrál) 6:3, 7:6, 6:4

KORÁBBAN:
Rubljov (orosz, 5.)–Evans (brit, 25.) 6:4, 6:2, 6:3
Rune (dán, 9.)–Humbert (francia) 6:4, 6:2, 7:6 (7–5)
De Minaur (ausztrál, 22.)–Bonzi (francia) 7:6 (7–0), 6:2, 6:1
Paul (amerikai)–Brooksby (amerikai) 6:1, 6:4, 6:3
J. Wolf (amerikai)–Mmoh (amerikai) 6:4, 6:1, 6:2

NŐI EGYES:
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Mertens (belga, 26.) 6:2, 6:3
Bencic (svájci, 12.)–Giorgi (olasz) 6:2, 7:5
Csang Su-aj (kínai, 23.)–Volynets (amerikai) 6:3, 6:2
Karolína Plísková (cseh, 30.)–Gracsova (orosz) 6:4, 6:2
Vekic (horvát)–Párrizas Díaz (spanyol) 6:2, 6:2
L. Fruhvirtová (cseh)–Vondrousová (cseh) 7:5, 2:6, 6:3

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!