A tudatos építkezés a legnagyobb fegyver, legyen szó bármilyen sportágról. A legsikeresebb klubok egyik fő szemlélete, hogy a gondos képzést követően saját egyesület kötelékén belül biztosítson életpályamodellt a sportolók számára. Ugyanakkor hiába a hatásos reklámszlogen, a Hamby-ügyhöz hasonló esetek mindig árnyékot vetnek az egyenlőségre.

Aki nem követi a női kosárlabdát, azok számára Dearica Marie Hamby neve nem mond túl sokat. A 29 éves erőcsatár pályafutása valóban impozáns és követendő példa lehetne sok fiatal számára. Az egyetemet követően az első kör 6. helyén választotta ki a Las Vegas Aces jogelődjeként ismert San Antonio Stars. Nagy reményeket fűztek a kosarashoz, aki maradéktalanul teljesítette is azokat.

Bár 2017 telén édesanya lett Hamby, nem törte meg a lelkesedését, keményen dolgozott és mutatói a nyári WNBA (női NBA – a szerk.) során sem romlott. Jól triplázik, kiváló lepattanó és pontátlaga volt. Bár az Aces együttesét az utóbbi években mindig az aranyérem legfőbb várományosa volt, rendre lemaradtak róla. Aztán tavaly kinevezték a kiváló WNBA-s játékos múlttal rendelkező Becky Hammont és vele csúcsra értek.

Hamby a WNBA aranyérem mellett kétszer lett az idény hatodik legjobb játékosa, az elmúlt két évad során WNBA All-Star játékossá választották és a Commissioner’s Cup elhódításában is szerepet vállalt. Majd jött fű alatt egy hír az Aces vezetőségétől, hogy a csapat egyik közönségkedvenc játékosát és motorját elcserélték Amanda Zahui B.-ért.

Hogy mennyire különös adás-vételről van szó jól tükrözi, hogy Zahui B. az elmúlt években minden állomáshelyén kiegészítő kosaras volt. Ráadásul az Aces Hamby játékjoga mellé egy első körös draftcetlit is postázott, ami a két kosarast és mutatóikat nézve több, mint érdekes. A szurkolók teljes kiakadását követően szólalt meg az érintett játékos, aki bepillantást engedett a klubon belül folyó életről.

Dearica Hamby posztjában búcsúzott el a szimpatizánsoktól, megköszönve szeretetüket. Kiegészítette, hogy önszántából nem ment volna el Las Vegas városából, mert pályafutását szerette volna egyetlen helyen tölteni. Remekül kijött a társakkal, jó munkamorálja volt, könnyen kezelhető és eredményes. Majd rámutatott távozásának igazi okára és tette idézőjelbe a csereüzlet részleteit.

Miután fény derült, hogy várandós második gyermekével a vezetőség tagjai kikérdezték a jövőbeli terveiről, majd megvádolták, hogy nem tett meg mindent azért, hogy ne essen teherbe. Ez a csere – az érintett játékos szerint – azért ment végbe, mert a szezonrajtra nem lenne bevethető állapotban. Elmondta a játékos, hogy mindenképpen szeretett volna játszani a következő WNBA szezonban is.

A poszt kitért arra is, hogy a kosaras azóta egyedül és a szakmai stáb segítségével készülhetett, amióta kiderült a várandóssága. Míg a klub vezetősége szerint az erőcsatár nem vette komolyan ezeket az edzéseket sem. A kosaras azzal zárta sorait, hogy csalódást okoztak ezzel a bánásmóddal és egy életre traumatizálták az események, amelyek hatással lesznek rá később is.

A Hamby-ügy kapcsán azonnal felszólalt a WNBA játékosok szakszervezete (WNBA Players Association) és aggodalmát fejezte ki, hogy egy friss bajnok csapatnál, a Las Vegas Aces együttesének vezetőségének tagjai elítélendő magatartást mutattak a kosaras, a szurkolók és a sportvilág iránt. Azóta mindkét oldal hallgat, de a közösségi oldalak kommentjei magukért beszélnek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!