Az Auto, Motor und Sport című német szaklapnak beszélt a 38 éves sztár jövőjéről, és először tett a Mercedes csapatfőnöke olyan kijelentést, amelyből úgy tűnik,Sir Lewis Hamiltonlegalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad.

A brit pilótának a mostani szezon végén lejár a szerződése, sajtóértesülések szerint ugyanakkor előkészítés alatt van egy két évre szóló hosszabbítás.

„Már jóval korábban elmondtam, hogy Lewis számára mindig lesz egy versenyzőülésünk. A döntéssel kapcsolatban viszont négyszemközt beszélünk” – jelentette ki Toto Wolff. Az osztrák csapatvezető hangsúlyozta, továbbra is Hamilton kezében van a saját jövője, neki kell elsőként jeleznie, ha már nem élvezi a versenyzést, vagy a Formula–1-gyel járó megerőltető életritmust.

„Mindenképpen tárgyalni fogunk, ahogyan a korábbi években is. De nem látok okot arra vonatkozóan, hogy bármin is változtatnia kellene” – mondta Wolff.

Hamilton jelenleg a sportági legendával, a német Michael Schumacherrel közösen tartja az egyéni vb-címek rekordját, és ha sikerülne nyolcadszor is megnyernie a trófeát, akkor egyedüli csúcstartóvá válna. Az elmúlt két évben Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett az élen az egyéni vb-pontversenyben.

A Formula–1-es idény március első hétvégéjén a Bahreini Nagydíjjal rajtol.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!