Luis Suárez azok után, hogy jócskán letette névjegyét Európában, most (ismét) Dél-Amerikában próbál szerencsét, ahol rögtön mesterhármassal kezdett új csapatában, a brazil Grémióban.

Az uruguayi csatár a Rio Grande do Sul állam Szuperkupa-döntőjén debütált, amelyen a Campeonato Gaúcho tavalyi győztese, a Grémio az állami kupasorozatot megnyerő Sao Luizzal csapott össze.

Suárez stílusosan kezdett, a negyedik percben a kapust okosan átemelve szerzett vezetést a Grémiónak, majd az első félóra végén egy ziccert értékesített, a 37. percben pedig egy kapásgóllal lett meg a mesterhármas.

A meccset végül 4-1-re nyerte meg a Grémio, amely 2019, 2021 és 2022 után negyedszer hódította el a Recopa Gaúcha névre hallgató kupát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!