Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Király SE csapata is megkezdte a felkészülést, ezúttal pedig már az első edzőmérkőzésükről írhatunk, amelyet követően győztesen hagyták el a játékteret.

A Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi rajtját a második helyről várják a szombathelyiek, akik a hétvégén – hideg, szeles időben – mérték össze a tudásukat a Csorna csapatával.

Csornai SE – Király SE 1-2 (0-1) 

Csorna: Kantó – Veres, Kelemen, Tóth, Zámbó, Füleki, Kerékgyártó, Füzi, Visy, Böcskey, Farkas

Cserék: Sőre, Horváth, Molnár, Csete, Szalai, Németh, Papp, Márton

Vezetőedző: Varga Péter

Király SE: Tanai – Takács, Schimmer, Kiss, Sásdi, Kalmár, Potyi, Reseterits, Csákvári, Kudron, Halmosi

Cserék: Rózsás, Márfy, Nyári, Németh

Vezetőedző: Hegyi László

Gólszerzők: Németh (11-es), illetve Reseterits, Márfy

Az NB III-as Csorna ugyan uralni tudta a játékot, de a masszív védekezésnek és a gyors támadásainak köszönhetően több helyzetig is eljutott, ezekből pedig kettőt értékesíteni is tudott a Király.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!