A legutóbbi, Csorna elleni derbit követően ismét egy magasabb osztályú ellenféllel csapott össze a Király SE csapata. A szombathelyiek ezúttal azzal a VLS Veszprémmel néztek farkasszemet, akik az NB III Nyugati csoportjának egyik élcsapataként menetelnek a harmadosztályban, és akiket nem mellesleg a Magyar Kupából sikerült búcsúztatniuk még tavaly. 

A vasiak ezúttal is komoly próbatétel elé állították a veszprémieket, akik nem tudtak mit kezdeni a gyors hazai kontrákkal, ám végül így is 3:2-es győzelmet arattak.

Király SE – VLS Veszprém 2:3 (0:1), felkészülési mérkőzés

Király SE: Bíró – Takács, Horváth A., Kiss, Vigh, Kalmár, Potyi, Reseterits, Csákvári, Németh G., Halmosi

Cserék: Tanai, Kudron, Rózsás, Velekei, Márfy, Fliegger, Tamás

Vezetőedző: Hegyi László

VLS Veszprém: Héninger – Zachán, Dobsa, Iszlai, Horváth, Baldauf, Takács, Gálfi, Major, Molnár, Balázs

Cserék: Bonnyai, Márcsik, Kovács, Gulyás, Krebsz, Tóth L.

Vezetőedző: Pető Tamás

Gólszerzők: Kudron, Reseterits ill. Balázs Zs (2), Gálfi

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!