Egy hosszú út várt a Szombathelyi Haladásra, amely a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában Szegedre látogatott. A vasi zöld-fehérek az elmúlt hetek során jó formának örvendtek, így joggal reménykedtek egy eredményes kiruccanásban a szombathelyi szurkolók. Szép számmal érkeztek a Tisza-parti városba a Haladás szimpatizánsok, ezzel is segíteni szerették volna kedvenc csapatukat.

Jól is kezdődött a találkozó, hiszen mindkét gárda inkább a támadófocit helyezte előtérbe. Sok, rövidpasszos játék és néhány kósza akció után úgy tűnt, hogy a Haladás akarata érvényesül. Csak idő kérdése volt, hogy megszerezzék a vezetést a vendégek. Aztán derült égből érkezett a villámcsapás, hiszen egy ártatlannak tűnő ellenakció szegedi találatot eredményezett.

Farkas tálalt a támadáshoz felzárkózó Könczey elé, aki egy igazítást követően 23 méterről bombázott a kapu irányába. Verpecz előtt szerencsétlenül pattant meg a labda, ráadásul a nap is zavarta a vendégek kapusát, aki mellett utat talált a játékszer a hálóba. A bekapott gól csak átmenetileg fogta meg a szombathelyi együttest, amely a félidő hajráját alaposan megnyomta.

Lucas Simut szabadrúgásból, Németh Milán távoli lövésből veszélyeztetett, de a legközelebb az egyenlítéshez Derekas állt. A középpályás jó érzékkel nyúlt Rácz átadásába, amely a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Úgy festett, hogy gyorsan átlendül a holtponton a Haladás, amely a szünet után igyekezett gyorsan egalizálni. Ehelyett elég volt egyetlen kihagyás és újabb szegedi gól született.

Egy kósza labdát vezetett fel jobb szélen XX, beadása a teljes szombathelyi védelem előtt csorgott végig a hosszú oldalra, Csató azonban nem szabadított fel, amely Kundrák használt ki jó érzékkel. Az 5 méterről leadott kísérlet a dermedten álló Verpecz mellett a kapu sarkában kötött ki. Egyre elkeseredettebbé váltak a vendég játékosok, Hipp mester cserékkel próbált új lendületet biztosítani.

A hajrához közeledve aztán felpaprikázódott a találkozó. Először piros lapot kapott Devecseri, akit a kispadról küldött el a játékvezető. Néhány pillanattal később egy csúnya szabálytalanság miatt a hazaiak labdarúgója Szakály Dénes is idő előtt mehetett zuhanyozni. Hiába került emberhátrányba a pályán a Szeged, nem tudta kihasználni ezt a Haladás, amely a 92. percben Kővári révén beállította a 3-0-ás végeredményt.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szombathelyi Haladás 3-0 (1-0)

Haladás: Verpecz I. – Lucas Simut, Csató M., Németh M., Bosnjak P. – Csilus T. (Lencse L.), Csernik K. (Borvető Á.), Rácz B., Derekas Z. – Molnár R. (Zvekanov), Nyíri V. (Doktorics Á.).
Vezetőedző: Michal Hipp

Gólszerző: Könczey (22′), Kundrák (53′), Kővári R. (92′)

Kiállítva: Szakály D. (80′) illetve Devecseri (79′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!