Kiváló formának örvend a férfi élvonalbeli futsal bajnokságban a címvédő Haladás együttese, amely az idényt kissé visszafogottan kezdte, de szeptember közepe óta szárnyal. Az alapszakaszban egymás után gyűjtötte a skalpokat, amelynek köszönhetően már decemberben listavezető lett. Az elmúlt hetek során pedig sikerült megőrizni elsőségét és a Rubeola FC feletti siker után már a rájátszásra hangolhat a szakmai stáb.

A 10-2-es győzelem értékét tovább növeli, hogy a legtöbb rúgott és legkevesebb kapott góllal rendelkeztek a szombathelyiek. Pénteken pedig jöhet a következő megoldandó feladat, hiszen máris itt a Magyar Kupa 3. fordulója, ahol a szintén NB I-es Újpesttel méri össze tudását a Haladás. A jól felkészített Pest vármegyeiek biztosan mindent megtesznek, hogy idegenben gyűrjék le a vasi csapatot.

Intő jel lehet a szombathelyiek számára, hogy az alapszakasz során kétszer is rendkívül izgalmas találkozót játszott egymással a két együttes. A Haladás hazai környezetben 4-1 arányú mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot, a visszavágón pedig 2-0-ás sikert arattak a vasi futsalosok. A továbbjutás egyetlen találkozón dől el, ezért kiemelt fontosságú lesz minden csapat számára.

Haladás VSE – Újpest FC-220VOLT
2023. február 17. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!