A szombathelyiek ma esti ellenfele, a Szolnoki Olajbányász kapta a meccsenkénti átlagban legkevesebb pontot, 72,8 egységet. A hazaiak legponterősebb játékosa Bojan Subotic, aki meccsenként 25,7 játékperc alatt 17,9 pontot átlagol.

A 16 győzelemmel és 4 vereséggel a tabella második helyén álló szolnokiak hazai körülmények között egy alkalommal szenvedtek vereséget, otthon 9 győzelem és 1 vereség a mérlegük.

A bajnoki címvédő és egyben listavezető Falco az őszi meccsen 83-71-re győzte le a rivális Tisza-partiakat.

A rangadó előtt Milos Konakov, a Falco vezetőedzője fogalmazta meg várakozásait.

– A bajnokság első két helyén álló csapat, sőt, a két legjobabn védekező együttes mérkőzik meg egymással. Az Olaj meccsek közben többször is védekezést vált, erre (is) felkészültünk. Fizikális összecsapásra számítunk, de nem tudjuk, hogy ellenfelünknél ki játszik és ki nem. Készen állunk és mindent megteszünk a siker érdekében – nyilatkozta a szombathelyi klub hivatalos közösség oldalán Konakov mester.

A Szolnoki Olaj – Falco meccsen 18.30-kor dobják fel a labdát, az összecsapás az M4Sport+ sportcsatornán élőben lesz látható.  

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!