Az elmúlt hetekben nemcsak a mutatott játék, hanem az eredményesség miatt is elégedettek lehetnek a Szombathelyi MÁV Haladás röplabda együttes szurkolói. Mucsi Péter tanítványai ugyanis továbbra is a dobogós helyekért van versenyfutásban és az alapszakasz végefelé biztosra vehető, hogy biztosan a felsőház résztvevője lesz a rájátszásnak a vasi alakulat.

A zöld-fehér gárda a legutóbbi hétvégén idegenben lépett pályára. A győri egyetemi sportcsarnokban megrendezett találkozónak egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei. Kiegyenlítetten kezdték a mérkőzést a csapatok az első szettet, majd szép fokozatosan a szombathelyi lányok ragadták magukhoz a kezdeményezést a hazai nézők legnagyobb bánatára.

Bár magassági fölényben játszott a hazai alakulat, nem sikerült kihasználniuk és a szombathelyiek pontos ütésekkel és jó nyitásfogadással lepte meg ellenfelét. Kiváló csapatjátékkal húzták be az első szettet a vasi lányok és a folytatásra is kitartott a lendület. A győriek mestere időkéréssel próbálta megakadályozni a vendégek lendületét, de nem sikerült.

Mucsi Péter vezetőedzőnek pedig az utolsó felvonásra már lehetősége volt újabb taktikai elemek gyakorlására is és több cserejátékosának lehetőséget adott a bizonyításra. A Győr ezúttal nem tudta megnehezíteni a szombathelyiek dolgát, akik 59 perc alatt tettek pontot a találkozó végére és készülhetnek az újabb megmérettetésre, valamint a közelgő rájátszásra.

UNI Győr-SZESE – Szombathelyi MÁV Haladás 0:3 (15, 15, 16)

Haladás: Bóta I., Kőrösi Z., Zoltán A., Marton G., Péter E., Németh A.
Libero: Varga N., Hütter R.
Csere: Héjj L., Dabronaki E.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!