A Közgáz felett aratott magabiztos győzelmet követően erőtől és önbizalomtól duzzadva várhatta a 2023-as esztendőben a második tétmérkőzését a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesült női kosárlabda csapata. Szabó László tanítványaira ugyanakkor sokkal nehezebb feladat várt, hiszen a győri alakulat korábbi bajnokként és az idei aranyéremre is pályázóként érkezett a vasi vármegyeszékhelyre.

A vendégek teljes kerettel érkeztek és Perl Zsófia, valamint Sándor Anna személyében korábbi szombathelyi kosarasokat köszönhettek a helyiek. Ezzel szemben a SzoESE összeállítása foghíjas volt, Preisinger Boglárka nélkül kényszerült pályára lépni a házigazda. Az UNI Győr pedig azonnal bekezdett a találkozó elején, nem sikerült feltartóztatni őket a vasi lányoknak.

Bár helyenként megcsillantotta kiváló védekezését a szombathelyi csapat, támadásban nem sikerült meglepni a vendégeket. Közelről és távolról sem ültek a dobások, ezzel szemben a gyors leindításoknak köszönhetően folyamatosan nőtt a felek közti különbség. Már a negyszünetre döntésre vitte a találkozót a győri alakulat, amely a folytatásra visszavett a fordulatszámból.

Ez a SzoESE cserejátékosainak viszont jól jött, akik tétmérkőzésen bizonyíthattak a bajnokaspiráns ellen. A szombathelyieknek végül nem sikerült borítaniuk a papírforma eredményt. Az UNI Győr az aranyérmesekre leginkább jellemző formával támadásban és védekezésben is kimagasló hatékonysággal játszva gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat.

SzoESE – UNI Győr 48-89 (7-18, 8-23, 17-26, 16-22)

SzoESE: Mezősi A. 13/3, Kardos K. 11, Püspöki L. 2, Balogh V. 9, Plózer P. 6.
Csere: Farkas 3/3, Nemény F. 2, Horváth K. 2, Hegyi S. -.
Vezetőedző: Szabó László

Az UNI Győr legeredményesebb játékosai: Mihály E. 14/6, Rozmán 13/6, Bánszegi 12.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!