A férfi futsal élvonal rájátszását ugyanolyan jó formában kezdte a Haladás VSE együttese, ahogy az alapszakaszt befejezte. A Veszprém felett aratott értékes győzelemnek köszönhetően őrzi a pontelőnyét legnagyobb riválisaival szemben a címvédő, amely számára – több szempontot is figyelembe véve – talán nem jött túl jól ez a néhány napos pihenő.

Egyrészt a magyar válogatottra kulcsfontosságú találkozók vártak és a nemzeti csapat gerincét továbbra is a szombathelyi futsalosok adják. Így lényegében pihenni a meghatározó játékosok nem nagyon tudtak, ennek fényében mindenképpen izgalmas lesz a Haladás péntek esti találkozója. A hét utolsó munkanapján ugyanis az ország másik végébe kirándulnak a vasi futsalosok.

A Mezei Vill FC Berettyóújfalu kétségtelen a Rába ETO sikereit követően elsőszámú együttese volt hazánknak. S bár az utóbbi esztendőkben a szombathelyiek megtörték ezt a hegemóniát, továbbra is a vasiak legfőbb riválisának a MVFC számít. Épp ezért kiemelten fontos lesz a második forduló mindkét csapat számára, leginkább a pályaelőny kérdését tekintve.

A Berettyóújfalu szintén győzelemmel kezdte a rájátszást, két ponttal van lemaradva a címvédő és listavezető Haladás mögött. Érdekesség, hogy a szombathelyiek legutolsó vereségét épp a Mezei Vill elleni, idegenbeli mérkőzésén szenvedte el. Szeptember 9-én játszott derbi óta veretlen a vasi alakulat és aliha szeretné, ha megszakadna ez a szép sorozat.

MVFC Berettyóújfalu – Haladás VSE
2023. március 10. – 18:30
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!