Az 1. negyedet kiválóan kezdték a sárga-feketék, Kovács B. és Keller tripláival 1 perc után már 0-6-ra vezettek, erre még Pot és Tiby is rátett egy lapáttal, 0-10. Ostojic távolija volt a hazaiak első kosara, 3-10. Aztán Smith pontjaival kapaszkodtak feljebb az egerszegiek, 10-14. Nem állt le a Falco, Kovács B. második távolija is beesett, 10-17. Ezután Zozó is beköszönt, majd Cowels is triplát szórt, 11-22. A játékrész hajrájában Trice és Csuti pontjaival zárkóztak fel a hazaiak, 15-22. Hiába, Kovács B., Barac és Perl kosaraival kialakult az eddigi legnagyobb különbség 17-29.

A 2. negyed elején Polster és Perl kosarait jegyezhettük fel, 19-33. Ezt követően elállt a kosáreső, már a játékrész derekán összeszedte az 5 csapat személyijét a bajnok, így minden szabálytalanság után a vonalra állhattak a ZTE dobói, 21-34. Polster és Rakicevic élt a lehetőségekkel, 25-36. Ezután Pot közelije ért célba, erre megint Rakicevic reagált, 27-38. Rövid hullámvölgy után Pot révén immár a hetedik hármasát szerezte a Falco, ekkor 70%-os volt a mutató, ami a triplákat illeti, 34-46. A félidő utolsó percében Sövegjártó és Barac növelte a szombathelyi előnyt, magabiztosan és teljesen megérdemelten vezettek a vasiak, 34-50.

A 3. negyed Tiby kosaraival startolt, már 40-58-ra vezetett a Falco a rangadón. Keller és Tiby újabb pontjai után O’Reilly révén zárkóztak fel a hazaiak 47-60. A játékrész derekán nagyon összekapta magát a ZTE, újra egyszámjegyűvé tették a különbséget, 56-65. Aztán az utolsó percben Perl és Rakicevic is betalált, ezt a negyedet nyerték, de így is tízzel jobbak voltak a sárga-feketék, 57-67.

A 4. negyed elején bealudtak a hazaiak, megnyomták az első 5 percet a szombathelyiek, Keller és Barac szerezte ekkor a listavezető pontjait, 57-73. Jól dobtak továbbra is a sárga-feketék, a másik oldalon Rakicevic a vonalról próbálta faragni a differenciát, 2 perccel a végső dudaszó előtt 67-84 állt az eredményjelzőn. A hajrában Krivacevic a vonalról, illetve Zsíros közelről volt eredményes, 71-86.

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71-86 (17-29, 17-21, 20-17, 14-19) Bajnokság, 23. forduló Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Györfy Rúben (dr. Gincsai János Péter)

Zalakerámia ZTE KK: Trice 10, O’Reilly 9/3, Polster 5, Smith 18,Osztojics 11/3. Cserék: Rakicevic 9, Csuti 2, Zsiros 2, Keller I. 5/3.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 15/9, Brown 2, Kovács 8/6, Tiby 9/3, Keller 14/3. Cserék: Perl 14/3, Cowels 8/6, Barac 12, Sövegjártó 2, Krivacevic 2.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!