Nem kell hozzá alkalom, hogy felkapjuk a nyúlcipőt és tegyünk az egészségünkért. Ez is lehetne egy jó mottó, ha a mozgás mellett szeretnénk letenni a voksunkat. Ugyanakkor a közösségi kezdeményezéseknek köszönhetően szinte folyamatosan van lehetőség a sportolásra, természetesen mindenkinek a saját korlátaihoz mérten. Így volt ezúttal szerda délelőtt is.

Március 15-én tiszteletfutásra várták a sportbarátokat a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesületnek köszönhetően. Az 1848-as hősök emlékére gyűlt össze a kocogók, akik a Forradalom és Szabadságharchoz kapcsolódó emlékhelyeket keresték fel. Az útvonalat, az állomásokat és a távolságot is ennek megfelelően állították össze a szervezők.

A futók így 8.48 kilométeren keresztül hódolhattak szenvedélyüknek, tettek az egészségükért és tisztelettel adóztak a hősök előtt is. A mezőny a Csónakázó tó parkolójában találkozott és a közös bemelegítés után vette kezdetét a közösségi futás. A kezdeményezéshez csatlakozott a Skorpió Box Club ökölvívói is, akik szívesen állnak be a hasonló kezdeményezések mellé, mögé.

A szeles, kicsit csípős hideg sem tántorította el a résztvevőket. A közös futás után pedig a késő délutáni órákban már a szerdán megszokott dombos kocogás, edzés sem maradt el…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!