Hazai környezetben fordulatokban gazdag mérkőzésen győzte le a Mosonmagyaróvár csapatát a SzoESE, amelynek ennek ellenére sem sikerült jól az őszi szezon. Kéri Péter tanítványai ugyanis nem várt vereségekbe futottak bele, így tavasszal nagy rohamra volt szükségük, hogy odaérjenek a rájátszásba. A szárnyalás nem is maradt el és már a negyedik helyről várhatták a listavezető elleni derbit, amely a várt nagy csatát hozta.

Főként az első félidőben nyújtottak kimagasló teljesítményt. A feldobást követően kiegyenlített játékot hozott a nyitó negyed. Mindkét oldalon nagyot küzdöttek azért, hogy magukhoz ragadják a kezdeményezést, így felváltva vezettek a csapatok. A nagy versenyfutásban a vendégek kerekedtek felül, és minimális előnyre tettek szert. A folytatásban viszont akadozott a vasi gépezet, amit kihasznált a házigazda. Ekkor a hatékonyabb befejezés volt a döntő.

A huszáros hajránam eredményeként fordított a Mosonmagyaróvár és a nagyszünetben már öt pontos előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A lendület megmaradt vendég oldalon, de a pontosság és a határozottság már kevésbé. Eleinte még a védekezés téren kompenzálni tudott a SzoESE, de a pontatlan dobások miatt lassan nőni kezdett a különbség a felek között. Hiába kért időt és cserélt rendesen Kéri Péter, nem sikerült felrázno csapatát.

A mosoni alakulat néhány extra dobással tovább rombolta a vendég játékosok kedvét, akik az utolsó negyedben még egy rohammal próbáltak felzárkózni. Ez azonban tiszavirág életűnek bizonyult és a hátralevő időben már jól kontrollálta a találkozót a Mosonmagyaróvár, amely győzelmével visszavágott a Szombathelyen elszenvedett vereségért. Hétfőn a Kéri-legénység ismét idegenben, Veszprémben javíthat mérlegén.

Mosonmagyaróvár UNI-Győr – SzoESE 69-44 (15-16,17-12, 21-9, 16-7)

SzoESE: Kiss 3/3, Horváth 10/3, Vincze 14, Érsek 5/3, Soós 7/3.

Csere: Novák 3/3, Habel 1, Németh 1, Várkonyi -, Nárai -, Frisnyák -.

Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!