A sprintfutamok bevezetésével új korszak kezdődik a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájában, melynek idei első futamát a hétvégén rendezik Portugáliában, a “hullámvasútnak” is becézett portimaói pályán. A versenysorozat hivatalos honlapjának előzetese szerint a szezonnak 11 csapat 22 versenyzője vág majd neki a királykategóriában, az idény 21 fordulóból áll, és minden állomáson sor kerül a rövidített távú sprintviadalra is. A címvédő Francesco Bagnaia tavaly pályafutása első világbajnoki diadalát aratta a MotoGP-ben, s első olasz motorosként nyert a királykategóriában Valentino Rossi 2009-es sikere óta, illetve 2007 után ő az első, aki a Ducati színeiben tette ezt. Az olaszoknak 50 évet kellett várniuk arra, hogy olasz pilóta legyen világbajnok egy olasz motorral. A 26 éves torinói születésű versenyző ráadásul az előző idény első felében rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtott, de a folytatásban megtáltosodott, s végül ledolgozta korábbi 91 pontos hátrányát, sőt, az utolsó futamon a kilencedik hely is elég volt neki a végső sikerhez. Bagnaia a mostani szezonnak is esélyesként vág neki, ugyanakkor ezúttal nem üldözőként, hanem üldözöttként kell majd jó teljesítményt nyújtania. Csapattársa Enea Bastianini lesz, aki a 2020-as idény Moto2-es bajnokaként 2021 óta Ducatival versenyez a MotoGP-ben, tavaly a Gresini istálló motorjával végzett az összetettben harmadikként, aztán Jack Miller helyét vette át Bagnaia mellett a gyári csapatnál. Ott lesz a mezőnyben Franciaország első MotoGP-világbajnoka, Fabio Quartararo is, akivel tavaly Bagnaia nagy csatát vívott az elsőségért. A 23 éves Quartararo maradt a Yamahánál, mellyel 2021-ben vb-t nyert, csapattársa pedig az olasz Franco Morbidelli lesz. Bagnaián és Quartararón kívül minden bizonnyal komoly figyelem kíséri majd a nyolcszoros vb-győztes spanyol Marc Márquez szereplését is. A Repsol Honda 30 éves versenyzője a MotoGP-ben hatszor ült a trónra, előtte Moto2-ben és Moto3-ban is volt világbajnok. Utolsó vb-diadalát 2019-ben aratta, aztán 2020 és 2022 között bukások, felkartörés, valamint agyrázkódás és kettős látás hátráltatta a versenyzését. Tavaly csak 12 futamon indult és 13. lett a vb-pontversenyben, most azonban a hírek szerint teljesen egészségesen vághat neki az idénynek. Márquez ugyanakkor a szezon előtti tesztek után úgy vélekedett, sokat kell még dolgozniuk a Honda versenymotorján, a spanyol sztár szerint ugyanis egyelőre néhány tizedmásodperccel elmaradnak a legjobbaktól. Csapattársa a Repsol Hondánál a 2020-ban világbajnok, szintén spanyol Joan Mir lesz. Márquez testvére, Alex a Gresini csapat Ducatijával áll majd rajthoz a királykategória idei futamain, s van esélye akár arra is, hogy dobogós helyezésekért küzdjön. A Moto2 géposztályban az előszezonban lebonyolított tesztek után Pedro Acosta (Red Bull KTM) tűnik az idénynyitó elsőszámú esélyesének, míg Moto3-ban Riccardo Rossi (SIC58 Squadra Corse) volt a leggyorsabb a portimaói teszten, amelyen az újonc Jose Antonio Rueda (Red Bull KTM) követte őt a második helyen. A MotoGP-ben minden állomáson szombatonként rendeznek majd sprintfutamot, amelyen a vasárnapi versenytáv nagyjából felét kell teljesítenie a mezőnynek, és az első kilenc helyezett szerez világbajnoki pontot. A rajtsorrend a sprintre és a vasárnapi főfutamra is az időmérő edzés alapján alakul majd ki. Az idénynyitó Portugál Nagydíjon a MotoGP időmérője – magyar idő szerint – 11.50 órakor kezdődik, a sprintverseny 16 órakor rajtol. Vasárnap délben a Moto3, 13.15 órakor a Moto2, 15 órakor pedig a MotoGP kategória versenyét rendezik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!