A sárvári Spirit Hotelben csütörtökön megtartott beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők nyilvánosságra hozták, hogy a gála sztárvendége Ismael Londt lesz.
A suriname-i-holland kickbox-harcos, a korábbi SUPERKOMBAT nehézsúlyú bajnok és kétszeres SUPERKOMBAT Grand Prix nehézsúlyú torna győztes, akit a Combat Press 2019 decembere és 2021 januárja között a legjobb tíz nehézsúlyú közé sorolt. A Mr. Pain becenévre hallgató óriással már a gála előtti napon is lehet majd találkozni, de a fő eseményen beszélgetésre, fotózkodásra is lehetőséget ad a bajnok.
A gála fővédnöke dr. Simicskó István volt honvédelmi miniszter, a védnökök pedig Ágh Péter államtitkár, valamint Kondora István, Sárvár polgármestere lesz.
A szervezési feladatokról, a gála előkészületeiről Őze-Guth Szilvia főszervezőt kérdeztük. Megtudtuk, hogy az egész napos küzdősport gála programjai miatt érdemes lesz az április 15-i napot Sárvárra szervezni. A legmagasabb szintű fény és hangtechnikát, óriás ledfalakat biztosító rendezvény felelősei bíznak a telt házban és az 5 ország, 20 versenyzőjének magas szintű produkciójában.
Kondora István, Sárvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy az általa vezetett város, illetve a Sárvár Aréna újra ismerős helyszín lehet a sportemberek és a sportrajongók számára.
– Valaki laposra lesz verve, ha nem védekezik – mondta a városvezető, majd hozzátette, hogy Ő jól tudja, hogy ezek az átlagnál izmosabb emberek igazából galamb lelkűek.
Farkas Csaba, a Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület elnöke, a sportesemény másik főszervezője kiemelte, hogy az egyesületük meglévő jó kapcsolatainak köszönhetően a Magyar Honvédség képviselői is jelen lesznek, már gála délelőttjén valódi toborzóponton szólítják meg a fiatalokat.
– A közösségi szellemet, a küzdeni tudást szeretnénk átadni a Magyar Honvédség iránt érdeklődő ifjaknak. A fővédnöknek azért Simicskó István egykori honvédelmi minisztert kértük fel, mert személye összeköti a küzdősportot és a honvédséget – fogalmazott, majd a sportesemény további részleteivel is megismertetett bennünket.
Kocsis Gergő, a névadó szponzor, a Vulcano Energia képviseletében elmondta, hogy gazdag és látványos estét, sok magyar győzelmet szeretne látni.
– Amikor a szervezők megkerestek, nem hezitáltunk, beálltunk a rendezvény mögé pofonokban gazadag estét kívánok minden résztvevőnek – tette hozzá.
Hazafi László, a Volvo Alpok Autó ügyvezető tulajdonosa már évek óta aktívan részt vesz a szombathelyi és a vasi sportéletben.
– Beálltunk mi is fő támogatóként a szervezőket segítve, abban reménykedünk, olyan esemény lesz, ami előmozdítja, teret ad ezeknek a küzdősportágaknak – mondta.
A Magyar Honvédség kötelékében szolgáló sportolók a gálán is megmutatják magukat. A répcelaki Seregély Gyöngyi karatéka és a zalaegerszegi Molnár Benjámin MMA harcos személyesen is megjelent a sajtótájékoztatón. A velük készített interjúkat hamarosan közöljük – a szerk.
Őze Balázs szakmai vezető a szabályrendszert ismertette.
– Három fajta küzdősport, a profi K1, a profi MMA és a kyokushinkai karate szakág szabályrendszerében küzdenek majd a ringbe lépők – fogalmazott.
Döklen István, a Hotel Spirit igazgató-helyettese örömét fejezte ki, hogy a jótékonyság a gála fő eleme, ezért a hotel részéről bízik benne, hogy színvonalas lesz a program.
A szervezők elárulták, hogy a jótékonysági ketrecharc-gálán befolyt bevételt a Kolping Támogató Szolgálat – Sárvár és Kistérsége számára ajánlják fel.
A szolgálat képviseletében Rábáné Varga Anita elmondta, hogy sérült és fogyatékos személyekkel foglalkoznak, fő céluk a lakáson belüli segítségnyújtás.
A gongszóig alig több mint 3 hét van hátra, így a részletes programra is kíváncsiak voltunk.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!