Péntek este az OB I/B január végi 15. fordulójából elmaradt meccset pótoltak Zoufal Norbert tanítványai. Az ellenfél a tabella 2. helyén álló Invictus csapata volt.

A 18-13-as vereséggel véget ért összecsapáson a szombathelyi gólokat Hajmási és Maciejewski (3-3), valamint Berényi 2, Szőke, Makrai, Szabó, Kovács és Mercs (1-1) szerezték.
Az AVUS sűrű programot bonyolított le, hiszen másnap, szombat délelőtt már a 10.helyezett Hódmezővásárhely otthonában szerepeltek. Zoufal Norbert tanítványai 3 ponttal szerettek volna hazatérni és ez sikerült is.
HVSC – AVUS 8-9 (0-2, 2-1, 2-3, 4-3)
Hódmezővásárhelyi Városi Sportuszoda – OB I/B 22. forduló
Hódmezővásárhelyen Szőke Szabolcs extrájával szereztek értékes 3 pontot a szombathelyi pólósok.
A 4 gólos csapatkapitány mellett Hajmási A., Sági B., Szabó B., Berényi B. és Maciejewski A. is betalált egy-egy alkalommal.
Az 1. negyedben Szőke Szabolcs 2 akciógóljával magabiztosan vezetett a szombathelyi csapat, 0-2.
A 2. negyed elején szépítettek a hazaiak, majd Hajmási András megúszás után állította helyre a 2 gólos különbséget. A félidő hajrájában aztán szabaddobásból faragtak hátrányukból a vásárhelyiek, 2-3.
A 3. negyedet is a hazaiak kezdték jobban, így aztán jól jött Szabó B. akcióból lőtt találata és Maciejewski A. centergólja, 3-5. Ezután megint felzárkóztak a vásárhelyiek, majd a játékrész hajrájában Berényi Barna Ádám akcióból szerzett gólt, 4-6.
A 4. negyed elején Sági Benjámin emberelőnyből, majd Szőke Szabolcs megúszás után nyugtatta meg még jobban a vasiakat, 4-8. Aztán 2 egymást követő góllal meglepően visszajöttek a meccsbe a hazaiak, így nagyon jókor jött Szőke Szabolcs újabb akciógólja, 6-9. Az utolsó percben akcióból és 5 méteresből kozmetikáztak az eredményen a hazaiak, de az AVUS győzelmét már nem tudták megakadályozni, 8-9.
Zoufal Norbertet arról kérdeztük, mennyire elégedett a hétvégi 2 meccsen látottakkal.
– A pénteki meccsen nagyon sok gólt kaptunk, ugyanakkor az idény legjobb támadójátékával rukkoltunk elő. Nagyon kemény, jó meccset játszottunk, viszont hátul sokat hibáztunk. A hozzáállással igen, az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett. A hazaiak fizikai fölénye ellenére férfias meccset játszottunk, sajnálom, hogy nem szereztünk pontot.
A szombaton szerzett 3 ponttal elégedett vagyok, ezért jöttünk, megcsináltuk. Persze a játékunk nem volt olyan szintű, mint Újszilváson. Elértük, amit kellett, készülünk a bajnokság további meccseire – fogalmazott érdeklődésünkre az AVUS trénere.
Az OB I/B állása 22 forduló után: 1. DVSE-Master Good 63, 2. Invictus 55, 3. ASI DSE 50, 4. Ceglédi VSE 46, 5. VIWA OSC 44, 6. AVUS 42, 7. YBL WPC 40…10. HVSC 21…12. Neptun 15…14. Kecskemét 0 pont.
A 23. fordulóban az AVUS hazai medencében fogadja a 12. helyezett Neptun VSC csapatát. A szombaton 10 órakor kezdődő meccsre minden kedves szurkolót szeretettel várnak az AVUS-arénába.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!