A Duna-Aszfalt-DTKH Kecskemét együttese az Atomerőmű SE Paks csapatát – a Falco negyeddöntős meccséhez hasonlóan – szintén komoly verítékkel,  85-87-re győzte le, ezzel jutottak a budapesti elődöntőbe.

A kecskemétiek a Magyar Kupa tavalyi kiírásában a 3. helyen végeztek, miután először a Nyregyházát múlták felül, majd kikaptak a Szolnoki Olajtól, aztán a dobogós helyért az Alba Fehérvár ellen diadalmaskodtak.

Kupameccsen legutóbb a 2010/11-es szezonban találkozott a Falco a KTE csapatával, akkor, még a régi lebonyolítási rendben, a zelső fordulóban 2-0-ás összesítéssel a Kecskemét bizonyult jobbnak.

Legjobbjuk Marques Townes az ASE Paks elleni negyeddöntőben 32 pontot dobott, valamint 5-5 lepattanót és asszisztot jegyzett.

A Falco mestere, Milos Konakov szeretné döntőbe vezetni a szombathelyieket.

– A Kecskemét jó csapat, idén és tavaly is jól szerepelt a bajnokságban és a kupában egyaránt. Tiszteljük őket, de tudjuk, mi a feladatunk. Az egész meccsen koncentrálnunk kell é smindent megtenni azért, hogy bejussunk a fináléba. Bízom benne, hogy számos szurkolónk elkísér bennünket, hiszen együtt vagyunk a legerősebbek – fogalmazott a sárga-feketék vezetőedzője.

A Falco – Kecskemét elődöntős meccsen 20 órakor dobják fel a labdát. Ha nem tudsz ott lenni a Tüskecsarnokban, nézd meg az M4Sport+-on a meccset.  

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!